A Csongrád megyei rendőrfőkapitány cáfolja, hogy a makói öngyilkos rendőröknek közük lett volna az o

Vágólapra másolva!
Pancza István kisgazda képviselő azon múlt heti kijelentésére reagált a Csongrád megyei rendőrfőkapitány, mely szerint az öt évvel ezelőtti makói rendőröngyilkosságok és az olajügyek között összefüggés van. Lukács János ezredes szerint a tragédiát államigazgatási eljárás keretében vizsgálták, s az akkori eredmények szerint egyértelműen kizárható, hogy a két rendőrnek köze lett volna korrupciós olajügyekhez.
Vágólapra másolva!

Pancza István kisgazda parlamenti képviselő a múlt héten közölte, hogy képviselőtársa, a Békés megyei Pallag László, valamint az egyik öngyilkos rendőr özvegye olyan dokumentumokat juttatott el hozzá, amelyek alapján a tragikus eset összefüggésbe hozható az olajügyekkel.

A makói rendőrkapitányság épületében 1994-ben a 42 éves, családos Langó János alhadnagy és a 23 éves Baranyi Ildikó őrmester főbe lőtte magát. A vizsgálat szerint a köztük lévő szerelmi kapcsolatot a férfi fel akarta számolni, s ez vezetett a kettős öngyilkossághoz.

Pancza István szerint megkérdőjelezhető az öngyilkosság, erre utalnak a vizsgálat bizonyos ellentmondásai, s azt is állította, hogy Langó János nyomozott olajügyekben.

Lukács János - szintén az akkori jegyzőkönyvekre hivatkozva - cáfolta a kisgazda képviselő állításait. Szerinte csak akkor lehet a vizsgálatot újra indítani, ha bűncselekmény alapos gyanújára utaló újabb tények vagy bizonyítékok merülnek fel. A makói ügyben azonban ilyenről nincs szó.

***



(MTI)