A Fővárosi Ügyészség nyomoz a Békés megyei ügyekben<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Pallag László és Kuzma Valéria feljelentéseit, valamint az ezekben tárgyalt eseményekhez kapcsolódó más értesüléseket összevontan kezelve, a Békés megyei rendőri visszaélések és olajszőkítés ügyében nyomozást rendelt el.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a Békés megyei rendőri vezetőket azzal gyanúsítják, hogy nemcsak szemet hunytak a területükön tapasztalható olajszőkítések felett, de kapcsolatban is álltak a helyi alvilággal.

A bűnözők után nyomozó rendőrök közül néhányan öngyilkosságot követtek el. Állítólag így végzett életével Kuzma Mihály alezredes is, akinek lánya ezt nem hiszi el. Véleménye szerint édesapját megölték – ennek bizonyítékát látja a halál beálltának helyszínén felvett nyomokban és az apja búcsúlevelének nevezett írás grafológusi elemzésében.

Pallag László Békés megyei kisgazda képviselő állítólag olyan bizonyítékokkal rendelkezik, melyek alátámasztják Kuzma Valéria állítását. A politikus azt állítja: többször is a rendőrséghez fordult, de panaszait nem hallgatták meg.

Békés megyében eközben több rendőrt is felfüggesztettek állásából, mert állítólag olyan ügyekben kezdtek vizsgálatot, amelynek eredménye az alvilág és feletteseik közötti kapcsolatra derített volna fényt.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása.