Ászár az önállóságot választotta a helyi népszavazáson<br/>

Vágólapra másolva!
Az 1.274 választópolgárnak Komárom-Esztergom Megyei Kisbér ászári városrészében arról kellett döntenie, hogy újból önálló legyen-e az 1977-ben Kisbérrel egyesített település
Vágólapra másolva!

Jónás Béla jegyző szerint a szavazásra jogosultak 61,5 százaléka élt állampolgári jogával, s ez elegendő volt az eredményességhez és az érvényességhez. Az önálló ászári önkormányzat a jogszabályok szerint csak a 2002-ben tartandó általános választások után alakulhat meg.

A leválás legfőbb motívuma az volt, hogy a 22 éve történt közös tanácsú nagyközségi egyesítéssel inkább hátrányok érték a települést mint előnyök. Az ászáriak 1992-ben egyszer már kinyilvánították az újbóli önállóság iránti igényüket, de akkor eredménytelenül végződött a voksolás.

Az ászáriaknak alig egy hónap múlva, december 5-én újból élni kell állampolgári jogukkal. Akkor ugyanis időközi választás lesz Kisbéren, mivel a városi képviselőtestület szeptember 22-én az önkormányzat rossz anyagi helyzete miatt feloszlatta önmagát.

(MTI)