Ma is kap fizetést egy magyar vállalattól Princz Gábor<br/>

Vágólapra másolva!
400 ezer forint üti a markát évi egy ülésért Évente 400 ezer forint üti Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatójának markát azért, mert ő a Gazdaságkutató Intézet (GKI) felügyelőbizottságának elnöke. Egy bécsi céget is Princz igazgat. Ezt Csúcs László és Font Sándor politikusok kifogásolják
Vágólapra másolva!

- Négy évvel ezelőtt lett Princz Gábor a Gazdaságkutató Intézet felügyelőbizottságának elnöke, mert elődje, a Külkereskedelmi Bank elnök-vezérigazgatója lemondott a bizottságban betöltött posztjáról - mondta a Blikknek Papanek Gábor, a GKI ügyvezetője. - Ekkor kértük fel Princzet az elnöki szerepre, s évente 400 ezer forintot kap munkájáért. A testület általában évente ülésezik, a legutóbbi, májusi közgyűlésen a Postabank volt elnök-vezérigazgatója nem vett részt.

Papanek úgy tudja, Princz ezt a pénzt egy gyermekalapítványnak adományozza. Az alapítvány nevét azonban fejből nem tudta megmondani a Blikknek.
- Egy bécsi székhelyű cégben, az M. E. I. Wirtschaftsforschung GmbH-ban intézetünknek 25 százalékos részesedése van - folytatta az ügyvezető. - A cégnek tulajdonosa Malek Andrea is, Princz felesége, s a volt bankelnök vezeti, de a vállalkozás semmi hasznot nem hoz.

A Blikk arra volt kíváncsi: miért éri meg a GKI-nak egy nullszaldós cégben részesedést vállalni. Papanek azt válaszolta: már többször szóba került, hogy váljanak meg a bécsi vállalkozástól, de döntés még nem született.

Csúcs László kisgazda képviselő a parlamentben már több ízben foglalkozott a Postabankkal.
- Princz Gábort ugyan még nem ítélte el a bíróság, ám erkölcsileg kifogásolható a GKI-ban betöltött posztja - állítja Csúcs. - A felügyelőbizottságban olyanok vállaljanak szerepet, akik támadhatatlanok.

A volt bankelnök munkáját viszont a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék is kifogásolja.

Font Sándor, MDF-es honatya azt követeli: minden olyan céget ki kell vizsgálni, amelyben Princznek érdekeltsége van. Elképzelhetőnek tartja, hogy a volt bankelnök más helyeken is vezető pozíciót tölt be.

F. B. - SZ. S.

(Blikk)