Szexuális bűncselekményért ítéltek el egy 12 éves kislányt Nagy-Britanniában<br/>

Vágólapra másolva!
Egy évre felügyelet alá helyeznek egy 12 éves brit kislányt, mert szexuálisan molesztált három - 4, 5 és 6 éves ? kisfiút - írja a BBC. Illetlen viselkedése mellett azzal is vádolták, hogy egy másik kiskorú lányt ugyancsak arra bátorított, hogy kövessen el durva cselekményeket.
Vágólapra másolva!

A 12 éves kislány a legfiatalabb szexuális bűncselekmény miatt elítélt Nagy-Britanniában. Tetteit még 1998-ban követte el. A lány adatait személyiségi okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.

Adrian Smith bíró ítéletében azt mondta a kislánynak: '' A bíróság mindig különösen nehéz helyzetben van, amikor valakinek a szexuális bűnösségéről dönt. Általában felnőttek molesztálnak gyermekeket, azonban akad olyan is, hogy mindezt gyermekek teszik egymással. A korkülönbség a megtámadott gyerekek és közötted igen nagy volt. Áldozataid úgy tekintettek rád, mint egy nagy lányra, és ez nagyon fontos, mert a bíróság ezt súlyos tényezőként vette figyelembe, amikor az ügyben határozott. ''

Egy a bűnözők segítésére alakult szervezet szerint Nagy -Britanniában 1997 óta regisztrálják a szexuális bűnelkövetőket. A gyermekeket ugyanúgy nyilvántartják, mint a felnőtteket. A lényeg az, hogy a hatóságok tudják, hol találhatják meg a lehetséges elkövetőket, és nem az, hogy megbélyegezzék vagy átformálják őket - állítja a szervezet szóvivője.

Amerikai felmérések szerint a szexuális bűnelkövetők nyilvántartásba vétele nem csökkenti az efféle bűncselekmények számának alakulását. Abban azonban segíti a hatóságokat, hogy bűncselekmények esetén segítséget nyújtson kinyomozni a gyanúsítottakat.

(BBC)


Ajánló:

A Magyar Szexológiai Szemle cikke