A Fidesz támogatná Martonyi János államfővé választását<br/>

Vágólapra másolva!
A Népszabadság úgy tudja: a Fidesz szívesen látná Martonyi János jelenlegi külügyminiszter jelölését az államfői posztra. A kisgazda frakcióvezető kéretlen tippelésnek minősítette a fideszes véleményt.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság két vezető fideszes képviselőtől úgy tudja: a Fidesz támogatná Martonyi János jelenlegi külügyminiszter államfővé választását, ha a Független Kisgazdapárt (FKGP) őt jelölné.

Az FKGP és a Fidesz koalíciós szerződése szerint a kisgazdapárt tehet javaslatot az államfő személyére, de a Fidesznek vétójoga van.
Az államfő megválasztása a jövő nyáron esedékes, ekkor jár le Göncz Árpád megbízatása. A kisgazdapárt országos nagygyűlése és nagyválasztmánya a tervek szerint január 30-án nevezi meg államfőjelöltjét.

"A Független Kisgazdapárt segítség nélkül, maga is el tudja dönteni, hogy kit kíván köztársasági elnöknek jelölni" - mondta Bánk Attila, az FKGP parlamenti frakciójának vezetője. "Tippelni labdarúgó-mérkőzés végeredményére szoktak, ez azonban nem focimeccs." Hozzátette: a koalíciós megállapodás nem ad teret ilyen megkeresésnek.
A politikus szerint sem a pártban, sem az országgyűlési képviselőcsoportban nem érezni az államfőjelölésre való készülődést.

Torgyán József, az FKGP elnöke azt mondta: "A Kisgazdapárt tervei között ez a variáció nem szerepel."

"Az MSZP-nek meglesz a saját jelöltje, aki biztos, hogy nem a jelenlegi kormány valamelyik tagja lesz" - mondta Kovács László pártelnök.
Kovács szerint "kedves és előzékeny dolog" a Fidesztől, hogy tanácsot ad a kisgazdapártnak, kit jelöljön államfőnek. "Gondolom, az FKGP-nek is lennének ötletei, hogy a Fidesznek kit kellene támogatnia" - mondta, hozzátéve: a szocialista párt nem veszi magának a bátorságot, hogy más pártoknak javaslatot tegyen ilyesmire.

A szocialista politikus szerint "az MSZP elég nagy párt ahhoz, hogy legyenek saját elképzelései, és tud olyan jelöltet állítani, aki megfelel a köztársasági elnökkel szemben támasztott alkotmányos követelményeknek, például annak, hogy a nemzeti egyetértést jelenítse meg". Kovács László ezért értelmetlennek látja, hogy egy "felröppentett" államfőjelöltről pártja véleményt nyilvánítson.

(MTI)

Ajánló: