A svájci legfelsőbb bíróság jóváhagyta a vádakat a tavaly elfogott izraeli titkosügynök ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A svájci legfelsőbb bíróság csütörtökön véglegesen jóváhagyta a vádakat az ellen az izraeli titkosügynök ellen, aki tavaly februárban Bern külvárosában részt vett egy - utóbb kudarccal végződött - kémakcióban.
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyész, Carla del Ponte idén szeptemberben nyújtotta be a vádiratot. Az akcióban részt vevő öt embert rajtakapták, amint megpróbáltak lehallgatókészülékeket telepíteni egy lakásba. A bíróság Iszak Bental néven azonosította az izraelit (álneve Jákob Trak).
A vád külföldi kormány javára végzett törvénybe ütköző tevékenység, politikai kémkedés, beszélgetések lehallgatásának és rögzítésének kísérlete, valamint személyazonosító iratok többrendbeli hamisítása.
A büntető-törvényszéki tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

A titkosügynök bevallotta a nyomozás során, hogy a Moszad izraeli titkosszolgálat utasítására próbálta meg telepíteni a lehallgatóeszközöket, de azt állította, hogy ezzel több ember életét akarta megmenteni, megakadályozni a Hezbollah Irán-barát gerillaszervezet gyilkos támadásait - közölte tavaly az illetékes vizsgálóbíró irodája.

A nyomozók szerint egy libanoni születésű svájci állampolgár volt a kémakció célpontja, aki viszont tagadja, hogy bármi köze lenne a Hezbollahhoz.
Izrael bocsánatot kért Svájctól a kémügy miatt, fizetett mintegy 2 millió dollár óvadékot azért, hogy az ügynök szabadlábon védekezhessen, és garantálta, hogy a vádlott megjelenik a bíróság előtt.

(MTI)

Ajánló:

Ha önb le szeretne valakit hallgatni (angolul)