Videón a zsaroló APEH-revizor<br/>

Vágólapra másolva!
Egy a Magyar Hírlap birtokába jutott video- és hangfelvétel tanúsága szerint az APEH Pest Megyei Igazgatóságának operatív ellenőrzési főosztályán dolgozó revizor megzsarolta a Lurdy Ház egyik sörözőjének üzletvezetőjét.
Vágólapra másolva!

K. Tamás APEH-alkalmazott közölte: ha az üzletvezető nem fizet, a sörözőt üzemeltető cég ellen átfogó adóvizsgálat indul, amelybe bevonhatják a VPOP-t és az ÁNTSZ-t. Az üzletvezető egy jogtanácsossal közreműködve magánnyomozókat kért fel, akik az 1999. november 9-én (kedden) lezajlott beszélgetést rögzítették. Villangó Péter, a Pest megyei adóhatóság főosztályvezető-helyettese (K. Tamás közvetlen főnöke) azonnali vizsgálatot helyezett kilátásba, de ennek befejezéséig egyelőre nem kíván nyilatkozni.

A nem mindennapi történet úgy kezdődött, hogy a sörözőben november 4-én megjelent K. Tamás operatív revizor és kitöltetlen, de lepecsételt idézési formanyomtatványt (Villangó Péter főosztályvezető-helyettes saját kezű aláírásával) hagyott a pulton, azzal az üzenettel, hogy visszahívást kér a vendéglátó-ipari helyiséget üzemeltető személytől.

Racsmány Ferenc üzletvezető, ahogy értesült a történtekről, felhívta K. Tamást, aki magánjellegű beszélgetésre kért időpontot, azonban arra nem tért ki, hogy milyen ügyben; csak annyit közölt: "egy volt alkalmazottról lesz szó". Az üzletvezető ekkor megkereste Pécsi Kálmán jogtanácsos irodáját, ahol azt a javaslatot kapta, hogy magánnyomozók bevonásával rögzítsék a beszélgetést.

A találkozó november 9-én (kedden) este a sörözőben zajlott le. A magánnyomozók néhány órával korábban biztosították a terepet. Rögzített videokamerát állítottak fel a bárpult mögött, az üzletvezetőt pedig mikrokazettás magnóval szerelték föl.

K. Tamás operatív revizor megérkezése után bemutatta igazolványát (kódszáma: "3596945"), majd közölte, hogy egy a sörözőben korábban felszolgálóként dolgozó hölgy ügyében jött, mint magánember. A negyedórás beszélgetés alatt elmondta: az elbocsátott felszolgáló a barátnője volt, emiatt arra kéri az üzletvezetőt, hogy tizenötezer forintot fizessen a hölgynek. Ellenkező esetben névtelen bejelentés alapján, átfogó adóvizsgálatra számíthat, ami azzal jár, hogy harminc napra bezárják sörözőt. A vizsgálatba pedig bevonják a vámőrséget és az ÁNTSZ-t.

K. Tamás arra is kitért, hogy ő csak a kellemetlenségek elkerülése miatt szeretné elrendezni az ügyet. Közölte, hogy többször volt hasonló helyzetben, de eddig valamennyi alkalommal megnyugtató módon sikerült rendezni az ilyen problémákat.

Racsmány Ferenc üzletvezető a Magyar Hírlapnak elmondta: megdöbbentőnek tartja a történteket. A legrosszabb álmában sem gondolt arra, hogy egy APEH-tisztviselő, aki ráadásul operatív munkát végez, ilyenre vetemedik. A korábban felszolgálóként dolgozó hölgyről elmondta, hogy a munkájával elégedetlen volt, ezért kilenc munkanap után, a próbaidőn belül elbocsátotta, a megállapodásban szereplő bért pedig az utolsó fillérig kifizette.

Villangó Péter, az APEH Pest Megyei Igazgatóságának főosztályvezető-helyettese - K. Tamás közvetlen főnöke - lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: azonnal kivizsgálják az ügyet, de a részletek ismerete nélkül egyelőre többet nem mondhat.

A Magyar Hírlap telefonon többször kereste K. Tamást, akit lapzártánkig nem sikerült utolérni. Munkahelyén azt az információt kaptuk, hogy legközelebb ma délelőtt érhető el.

Sengel Ferenc

(Magyar Hirlap)