Szélhámosság vádjában találta bűnösnek a marseille-i bíróság a helyi Szcientológiai Egyház tagjait<b

Vágólapra másolva!
A marseille-i bíróság szélhámosság vádjával elítélte a helyi Szcientológiai Egyház irányítóját, Xavier Delamare-t, aki 2 év börtönt - ebből másfél évet felfüggesztve - kapott, s 100 ezer frankos büntetést köteles fizetni. A perben fél évtől 2 évig terjedő, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a szervezet négy másik aktivistáját is. Az ítélet precedensértékű.
Vágólapra másolva!

E mostani volt Franciaországban a harmadik per e szekta ellen, valamennyi szélhámosságért, csalásért, mentálisan befolyásolt áldozatok kifosztásáért. A bíróság felét szabta ki az ügyész által követelt büntetéseknek, és a fővádlott, Delamare szabadon távozhatott, miután fél évét letöltötte már a vizsgálati fogságban. Ő a per után "nyilvános megkövezésnek" minősítette a bírói döntést, amely szerinte "az adott, a szcientológiával szemben kialakított légkörben kötelező volt".

Az ítélet precedensértékű, miután az utóbbi esztendőkben száz körülire nőtt az országban a különféle szekták száma, melyek függőségben tartva százezernyi embert távolítanak el családjuktól, s használják fel őket saját - gyakran kizárólagosan anyagi - céljaikra. A társadalom aggodalmai miatt a francia kormány életre hívott egy, a szekták tevékenységét többféle módon is ellenőrző tárcaközi bizottságot, Alain Viviennel az élén, amely eddig több, a társadalmat megdöbbentő jelentést tett közzé e kérdésről.

A számos államban, így Németországban is betiltott Szcientológiai Egyház elleni mostani többéves pert négy áldozatuk indította, vallási köntösbe öltöztetett, üzleti célú csalás vádjával. A szakértők megállapították: a lelki függőségben tartott "hívők" ál-pszichoanalitikai kezeléséért óránként kiszámlázott 1200 frank, s a hasonlóképp haszontalan, sőt súlyos visszaesés veszélyét okozó "tisztítókúrák" 12 ezertől 150 ezer frankig (5 milliótól 60 millió forintnyi összegig) való "értékesítése" merő csalás, amit sorozatban követtek el.

Párizsban már 1978-ban (nyolc évvel halála előtt) per folyt a szcientológia alapítója, az amerikai sci-fi író, Lafayette Ron Hubbard ellen hasonló okokból. Őt akkor 4 évi börtönre és 35 ezer frank büntetésre ítélték.

Az ítélet nyomán egy a "Magyarországi Szcientológia Egyház" által jegyzett, de Los Angeles-i keltezésű közlemény került napvilágra. Ebben az áll: a genfi Nemzetközi Jogászfórumhoz fordultak, hogy vizsgálja felül a francia Alain Vivien tevékenységét, aki szerintük nem tiszteli saját országa törvényeit. A közlemény szerint az amerikai külügyminisztérium és számos nemzetközi szervezet elítéli Párizst, mert nem tartja be a vallási kisebbségekkel szembeni emberi jogi kívánalmakat.

(MTI)

Ajánló:

Ha többet szeretne tudni erről, akkor kattintson ide. (angolul)

Korábban:

(1999.09.20.)