A maffiaellenes törvény módosítását kezdeményezi a főváros <br/>

Vágólapra másolva!
A nemrég elfogadott úgynevezett maffiaellenes törvény módosítását kezdeményezi, felterjesztési jogával élve, a Fővárosi Önkormányzat annak érdekében, hogy az utcákról eltűnjön a prostitúció.
Vágólapra másolva!

A tervezetet a városvezetés szerdán juttatta el a fővárosi képviselőkhöz. Az önkormányzat jövő heti közgyűlésén tárgyalandó előterjesztés szerint a szeptemberben hatályba lépett törvénnyel azt érte el a jogalkotó, hogy a örömkínálás az utcán folyik. A lakosság azonban azt igényli, hogy a nyilvánosházakba szorítsák vissza az ősi mesterséget. Ennek érvényesítéséhez fel kellene mondani az úgynevezett New York-i egyezményt. Ezt Demszky Gábor főpolgármester az előző kormány belügyminiszterénél már kezdeményezte, ám ez elől az egymást váltó kormányok elzárkóztak.

A főváros vezetésének álláspontja szerint a maffiaellenes törvény alkotmányossági aggályokat is felvet. Így megkérdőjelezhető annak alkotmányossága, ha az egészségügyi szűrésre kötelezett örömlányokról nyilvántartást vezetnek. A törvénymódosítás kezdeményezésétől függetlenül a főváros végrehajtja a hatályos jogszabályt. Ennek keretében a városvezetés azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a később kijelölendő türelmi zónákban este kilenc és hajnali négy óra között tevékenykedhessenek az utcalányok.

(MTI)