Milliárdos vám- és adócsalással vádolják az Albacomp vezetőit<br/>

Vágólapra másolva!
Csempészet, vámorgazdaság, adócsalás, közokirat-hamisítás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádiratot nyújt be a megyei bírósághoz Minárovics János, az Albacomp vezérigazgatója és tizenkét társa ellen.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint Minárovics János és G. Imre, a magyar számítástechnikai ipar egyik legnagyobb vállalatának számító Albacomp Rt. vezetői 1995-ben
tapasztalták, hogy egyes belföldi cégek jóval alacsonyabb áron adták el az alkatrészeket, mint ahogy cégük a saját importjuk után a vámterhek és az áfa megfizetését követően a hasonló számítástechnikai cikkekhez hozzájutott.
Szerintük ezek a kft.-k azért tudták olcsón eladni az alkatrészeket, mert az előírt vámterheket és import áfát nem fizették meg. Minárovics szerint Magyarországra 70-80 milliárd forint értékű számítástechnikai alkatrészt csempésznek be évente.
Piaci tapasztalataikat és véleményüket 1995 őszén jelezték a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán.

Miután azt tapasztalták, hogy a számítástechnikai cikkek csempészetének megakadályozására hathatós intézkedések nem születtek, úgy döntöttek, az Albacomp Rt. is áttér az importbeszerzés helyett az olcsóbb belföldi beszerzésre, annak tudatában, hogy csempészett cikkeket vásárolnak.
A körülmények azonban nem mentik föl őket a jogtalan lépés következményei alól, a rendőrség eljárást indított ellenük.

A két és fél éves munkával felderített, rendkívül szövevényes ügynek számos gazdasági társaság, többek között az Írországban bejegyzett Ansotronic Kft. és a szolnoki Kalmár és Társa Kft. is érintettje. Több céget hamis személyi igazolványokkal alapítottak.

A cégek az importcikkek valóságos értékénél jóval alacsonyabb árat, legtöbbször a tényleges érték egytizedét tüntették fel a számlákon.

A gazdasági társaságok által becsempészett áruk vámértéke 1 milliárd 666 millió forint, a meg nem fizetett vámérték pedig 650 millió forint. A cégek által elkövetett adócsalás összesen 1 milliárd 92 millió forint.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 20.)