Szlovákiában őrizetbe vették "Tureket" <br/>

Vágólapra másolva!
Szlovákiában őrizetbe vették Haris Sándort, a budapesti éjszakai élet egyik ismert alakját, akinek állítólag igen kiterjedt bűnlajstroma van.
Vágólapra másolva!

A "Turek" becenéven ismert Haris letartóztatását Dr. Imrich Angyal, Szlovákia országos rendőrfőkapitányának helyettese megerősítette. A magyar állampolgárságú Harist hétfőn, a Dunaszerdahelyhez közeli Medve-Vámosszabadi határátkelőn vették őrizetbe. Az ellene felmerülő gyanú szerint Haris Györgyöt "fegyveres zsarolásért és egyéb, bűnözői csoport által elkövetett bűncselekményekben való részvétel miatt" körözték Szlovákiában.

Jaroslav Spisiak, a dunaszerdahelyi járás rendőrfőkapitánya szerint tény, hogy Haris Sándornak "az operatív nyomozati adatok szerint vannak bizonyos kapcsolatai a dunaszerdahelyi alvilággal, de hogy ez milyen mértékben függ össze, vagy összefügg-e egyáltalán a Fontana bárban elkövetett mészárlással, az még egyáltalán nem bizonyos".

Ismeretes, hogy a dunaszerdahelyi Fontanában márciusban három máig ismeretlen férfi lemészárolta a helyi alvilág tíz tagját. Ahogy a dunaszerdahelyieknek Magyarországon, úgy Harisnak is voltak Szlovákiában érdekeltségei, egyebek között "szeszcsempészetben utaztak". Nem hivatalos források úgy tudják, hogy Harist a szlovák hatóságok az ország egyik legjobban őrzött börtönében, Lipótváron (Leopoldov) tartják őrizetben.

(MTI)