Dávid Ibolyánál lobbizik a főpolgármester <br/>

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor levelet írt a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek, amelyben arra kérte őket, még egyszer gondolják át a benyújtott költségvetési tervezetet. A főpolgármester szerint a jelenlegi javaslat válságba sodorja Budapestet, s ennek felelősségét a kormánypártoknak is viselniük kell. A Magyar Hírlap értesülése szerint Demszky a jövő héten Dávid Ibolyával találkozik, amikor az SZDSZ politikusa szerint "minden terítékre kerülhet".
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor úgy látja, a kormány arra törekszik, hogy megtörje a magyar önkormányzatiságot. Ezt jelzi, hogy a költségvetési tervezet alapján a nemzeti jövedelem tervezett ütemétől jelentősen elmarad az önkormányzati források bővülése. Míg a települések 8, a kormányszervek 20 százalékkal költhetnek többet jövőre, mint idén.

A főpolgármester értékelése szerint Budapest különösen hátrányos helyzetbe kerül 2000-ben. A fővárosból befolyt 2000 milliárd forintos adóbevételnek csupán hetedét, jövőre pedig huszadát hagyják meg a budapesti polgároknak. A központi költségvetésből származó források nominálértéke 83,78 százalékra csökken. Járai Zsigmond bejelentése, miszerint az infláció 8-9 százalék lesz, önkormányzati csődöket fog elindítani. Csökken majd a közművállalatok, a közszolgáltatók és a BKV alkalmazottainak reálbére, aminek nyomán tiltakozó akciók indulhatnak. Szolidaritást vállalva a budapesti családokkal, a főváros vezetői egyetlen fillér fizetésemelést sem vesznek fel.

Várhatóan 5-8 százalékkal kevesebb pénz jut a kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális kiadásokra. Az ötszázalékos elvonás mértéke egyenlő öt nagyobb középiskola, három nevelőotthon, egy átlagos színház, több mint száz játszótér fenntartási költségével.

Demszky szerint a legsúlyosabb helyzet a közlekedésben lehet. A BKV nem kap egy fillért sem az államtól, miközben az üzemanyagárak idén ötödével drágultak. A jelenlegi szolgáltatások színvonalának emeléséhez 14 százalékos tarifaemelésre lenne szükség. A kormány erre hat százalékot javasolt, ami azt jelentené, hogy este negyed tízkor Budapesten leáll a tömegközlekedés vagy kulcsfontosságú járatokat ritkítanak, esetleg szüntetnek meg. Ráadásul a beruházásokat is vissza kell fogni. Hidak, felüljárók állapota romolhat meg, megállhat a városrehabilitáció. A 4-es metróra félretett pénzt másfél év alatt élné fel a főváros, s a metró soha többé nem épülhetne meg.

Demszky Gábor kijelentette: "Budapest válsága az ország válságát idézi elő", s arra kéri a parlamenti pártokat, ne váljon a főváros és az ország a politikai presztízs áldozatává. Ezért írt levelet Demszky Gábor a pártelnököknek és frakcióvezetőknek.

Juharos Róbert fővárosi Fidesz-képviselő szerint Demszky nem ismeri a fővárosi számokat. Juharos azt mondta, csupán a kerületek és a főváros közti aránytalanságokat akarják kiküszöbölni. Meg akarják akadályozni, hogy amíg a főváros tartalékol, addig a kerületek működési gondokkal küzdjenek.

Bortlik Eszter sem osztja Demszky aggodalmait, s a felhozott érveket lázító közleménynek nevezte. A fővárosi közgyűlés MDF-es tagja szerint Budapest nyugodtan felélheti a tartalékokat, ha már a kormány nem fogadta el Gémesi György javaslatát, hogy a személyi jövedelemadó 7,5 százaléka maradjon a településeknél.

Értesülésünk szerint a főpolgármester még ebben a hónapban találkozik Dávid Ibolyával, az MDF elnökével, a kormány tagjával. Az SZDSZ politikusa lapunknak azt mondta: "bármi terítékre kerülhet, a költségvetés és a két párt viszonya is." A találkozás tényét kérdésünkre Herényi Károly, az MDF szóvivője is megerősítette.

Gréczy Zsolt

(Magyar Hirlap)