Kevesen jelentkeznek szerződéses katonának<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség várja az önkéntes katonákat, de kevés a jelentkező a bruttó 35-45 ezer forintos kezdő fizetésért.
Vágólapra másolva!

Mintegy ezerrel több szerződéses katonát tudna foglalkoztatni a Magyar Honvédség. A pénzügyi keret megvan, de januárig csak 100-200 újabb önkéntes felvételére kerül sor, miután tömeges jelentkezés nem várható. Jelenleg összesen 4.300 szerződésest foglalkoztat a hadsereg.

A kormány által elfogadott, a haderőreformról szóló koncepció szerint növelni kell a szerződéses katonák számát. A Magyar Honvédség folyamatosan fogadja a jelentkezőket szerződéses katonai státusra, sőt ez év elejétől toborzó irodákat is működtetnek minden hadkiegészítő parancsnokságon.

A honvédség azokat várja önkéntes katonának, akik már teljesítették sorkatonai szolgálatukat, és vonzódnak a katonai pályához. A szerződéses katonák szakmai beosztásuktól, végzettségüktől függően, illetve a különböző pótlékokkal együtt bruttó 35-45 ezer forint kezdő fizetést kaphatnak. A honvédség jelenleg elsősorban a szárazföldi haderőnél, illetve a gépesített lövészdandároknál tud munkalehetőséget biztosítani. A 4.300 jelenleg foglalkoztatott szerződésesek tíz százaléka nő, az ő jelentkezésüket továbbra is várják.

(MTI)

Ajánló: