Kifogásolják Torgyán nyomásgyakorló levelét<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József miniszter személyesen is igyekszik nyomást gyakorolni a megyei területfejlesztési társulások személyi összetételének alakulására. Szabolcsban, a kistérségi képviselők megválasztásakor felolvasták a miniszter levelét, ő kit látna szívesen a társulásban. Tegnapi híradásunk szerint az Országos Területfejlesztési Központ (OTK) főigazgatója is kisgazda-elkötelezettségű képviselők megválasztását sürgette.
Vágólapra másolva!

Szabolcsban a napokban zajlott le a megyei területfejlesztési tanácsba delegált kistérségi képviselők kiválasztása - tudtuk meg Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármestertől, aki elmondta: a szavazás megkezdése előtt felolvastak egy levelet, amely arról szólt, Torgyán József melyik három képviselőt támogatná a tizenhat jelölt közül.

Csabainé példátlannak nevezte az eljárást, akárcsak a OTK igazgatójának levelét. Ebben a főigazgató kifejtette, olyan embereket kell delegálni a területfejlesztési tanácsokba, akik megfelelően tudják képviselni a kisgazdapárt álláspontját.

Torgyán József külföldön tartózkodik, nem tudtuk megkérdezni véleményét. Sinóros-Szabó Botond, az OTK főigazgatója nem kívánt nyilatkozni.

A választás során szerencsére - fogalmazott Csabainé -, győzött a józan ész: egy koalíciós jelöltet, akit Torgyán is támogatott, megválasztottak, ám vele enélkül is mindenki elégedett volt. Emellett egy másik kisgazdajelölt és egy fideszes polgármester került a megyei tanácsba.

Győr-Moson-Sopron megyében is megválasztották már a kistérségi képviselőket. Itt egy MDF-es, egy fideszes és - egy konzervatív elkötelezettségűnek mondott - független jelölt lett a megyei tanács tagja. A régiós tanácsba fideszes jelöltet delegáltak.

A Velencei-tavi települések úgy döntöttek: nem vesznek részt a nemrégiben megalakult Velencei-tó - Vértes Területfejlesztési Tanács szervezetében, és nem járulnak hozzá a tanács névhasználatához. Oláhné Surányi Ágnes velencei polgármester nem cáfolta, hogy a kisgazdafelhívások is közrejátszottak a döntésben.

A kistérségi jelöltek kiválasztása előtt országszerte érzékelhető a kormánykoalíciós nyomás, hogy csak lojális tagokkal töltsék fel a megyei és a regionális területfejlesztési tanácsokat - mondta érdeklődésünkre Lamperth Mónika, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke. Pedig a megyei tanácsokban enélkül is biztosított a kormányzati többség, hiszen a nyolc - esetleg kilenc - tagból három kormányzati megbízott, egy a megyei önkormányzat elnöke, illetve a megyei jogú város(ok) polgármestere. Utóbbi kettő csak Baranyában és Hevesben nem kormánypárti.

Az OTK-levélről leszögezte: ilyeneket a '60-as, '70-es években írogattak.

Szita Károly fideszes polgármester a levéllel kapcsolatban nem látta indokoltnak, hogy nyilatkozzon. Szerinte Torgyán szabadon döntheti el, kit lát szívesen a tanácsokban. Kérdésünkre - nem érzékeli-e, hogy a szakmai szempontokat politikaiak váltják fel a tanácsok összetételének kialakítása során? - kifejtette: reméli, hogy ez nem így van és a továbbiakban sem így lesz.

Nagy Ildikó Emese, Szarvas Zsolt

(Magyar Hirlap)