Százmilliárdot követel megszüntetése esetén az RTL<br/>

Vágólapra másolva!
Ha a Legfelsőbb Bíróság úgy döntene, hogy az ORTT-nek fel kell mondania az RTL Klubbal kötött szerződését, s elsötétül a képernyő, a tévétársaság a Magyar Hírlap információja szerint százmilliárdos kártérítést követel az Országos Rádió és Televízió Testülettől. Szakértők szerint az RTL Klub megszűnése a TV2 végét is jelentené, a kereskedelmi televíziók piacán ugyanis tilos a hírközlési monopólium.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klubnál nem számolnak azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság a november 24-i tárgyaláson az ORTT-t a velük kötött műsorszolgáltatói szerződés felmondására kötelezik. Krecz Tibor hírigazgató szerint ha ez mégis megtörténik, a tévétársaság teljes körű kártérítésre perli a testületet. Lapunk úgy tudja, ez százmilliárdos összegű is lehet, mivel a kártérítési igény kiterjedne a tízéves koncessziós időszak tervezett bevételeire, a már megkötött reklám- és munkaszerződésekre, valamint a telepített, világszínvonalú berendezésekre és technológiára.

Mint ismert, az ORTT RTL Klubbal kötött műsorszolgáltatási szerződését szabálytalanságokra hivatkozva a TV3 támadta meg. A Legfelsőbb Bíróság egyszer már érvénytelennek minősítette a szerződést, ám nem kötelezte a testületet szerződésbontásra. Újabb perében a TV3 azt követeli, a bíróság kötelezze szerződésbontásra az ORTT-t.

A hírigazgató úgy fogalmazott: a bíróság döntése nem politikai, hanem gazdasági szempontból lesz kulcsfontosságú (a kereskedelmi tévék piaca harmincmilliárdos tétel Magyarországon), azt ugyanis nehéz lenne EU-csatlakozási szándék idején elmagyarázni, hogy egy közhivatal esetleges helytelen eljárása miatt ekkora jelentőségű és összegű befektetések vesznek el.

Szabó Stein Imre, az RTL kommunikációs igazgatója közölte a Magyar Hírlappal, hogy néhány hónapja a TV3-at működtető cég elnökhelyettese ajánlatot tett az RTL Klubnak, hogy amennyiben 30 millió dollárért megveszik a TV3-at, akkor elállnak a pertől.

Danks Emese, a TV3-at működtető cég szóvivője közölte: csak a 24-i tárgyalás után kívánnak reagálni az elmondottakra.

Turkovics Mónika, az ORTT szóvivője az esetleges kártérítési perről azt mondta, a műsorszolgáltatási szerződés jelenleg is él, a testület is várja az ítéletet.

Szakértők szerint, ha a bíróság a szerződés felmondására szólítja fel az ORTT-t, az a TV2 megszűnését is jelentené, mivel tájékoztatási monopólium alakulna ki, ami ellentétes lenne a médiatörvénnyel.

Gréczy Zsolt

(Magyar Hirlap)