Korábbi kijelentésével ellentétesen vallott az áfacsalással vádolt Benkő Péter élettársa<br/>

Vágólapra másolva!
Az elsőrendű vádlott, Magyar Ildikó tett vallomást kedden a Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa előtt abban a mintegy 700 millió forintos áfacsalási ügyben, melynek rajta kívül még vádlottja testvére, édesanyja és élettársa, Benkő Péter színművész. Magyar mai vallomásában néhányszor olyan állításokat tett, melyek ellentétesek korábbi kijelentéseivel.
Vágólapra másolva!

A vádirat különösen nagy kárt okozó csalás és magánokirat-hamisítás bűncselekményével vádolja Magyar Ildikót és társait, akikre ezért akár nyolc év szabadságvesztés büntetést is kiszabhat a bíróság.

Az ügyészség szerint a vádlottak 1994 és 1996 között részben tulajdonosai, részben vezetői voltak olyan cégeknek, melyek tényleges gazdasági tevékenységet nem végeztek, ám fiktív számlák, hamis szerződések és teljesítésigazolások segítségével mintegy 700 millió forint áfát igényeltek vissza jogtalanul. Főként ebből a pénzből finanszírozták a több száz millió forint értékű nagykovácsi vendégház és lovasklub építését is.

A másfél éve előzetes letartóztatásban lévő Magyar Ildikó keddi vallomása szerint a vádiratban szereplő cégek tényleges gazdasági tevékenységet végeztek, és ezek során jutottak több tíz milliós igazolt bevételhez, illetve több száz milliós kölcsönökhöz, szponzori támogatásokhoz, többek között a Strabag Hungária Kft.-től és a Postabanktól. Ennek kapcsán a bíró arra kérte a vádlottat: a következő tárgyaláson csatolja be azokat az iratokat, amelyek igazolják, hogy a cégek milyen tényleges legális gazdasági tevékenységet végeztek.

Magyar Ildikó a tárgyaláson több ponton ellentmondásba került korábbi nyomozati vallomásával, több, a gazdasági társaságok működésével kapcsolatos konkrét részlet, időpont tekintetében.

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy az elsőrendű vádlottat egyszer már sikkasztás miatt jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság évekkel ezelőtt.

(MTI)

Korábban:

(1999.11.18.)