A Külügyminisztérium bekérette a jugoszláv nagykövetet<br/>

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium vezetése kedden bekérette Balsa Spadijert, Jugoszlávia budapesti nagykövetét. A minisztériumban amiatt tiltakoztak, hogy Dezső Jánost, a Magyar Rádió belgrádi tudósítóját kiutasították Jugoszláviából.
Vágólapra másolva!

Dezső Jánost november 25-én szólították fel azonnali távozásra a jugoszláv hatóságok.

A magyar fél elvárja, hogy Belgrád tegye lehetővé az indokolatlanul kiutasított, magyar-jugoszláv állampolgárságú tudósító mielőbbi visszatérését, és biztosítsák munkavégzésének feltételeit - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára.

Németh Zsolt elmondta, hogy a jelek szerint a jugoszláv rezsim nem elégszik meg a vajdasági magyarok megfélemlítésével, hanem kiterjeszti a magyar állampolgárokra is.

Az államtitkár közölte: nem terveznek hasonló válaszlépéseket, ám amennyiben Belgrád nem hallgat a magyar kormány figyelmeztetésére, akkor mérlegelni kell a válaszlépések megtételét.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 25.)