Az APEH vizsgálja Rapcsák helyettesének cégét<br/>

Vágólapra másolva!
Az APEH Csongrád Megyei Nyomozó Hivatala számviteli fegyelem megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen egy hódmezővásárhelyi betéti társaságnál. A bt. tulajdonosa és ügyvezetője Hódmezővásárhely alpolgármestere, Túri József.
Vágólapra másolva!

Burillák Attila, az APEH szóvivője elmondta: november elején két névtelen és egy névvel ellátott bejelentés érkezett az APEH-hez a cég szabálytalan könyveléséről. A kirendelt igazságügyi könyvszakértő megállapította, hogy a bt. kettős számlázással eltitkolta bevételének egy részét.

Túri József alpolgármester, a bt. tulajdonosa elmondta, hogy cégénél valóban indult vizsgálat. Őt magát is meghallgatták, s továbbra is áll minden ellenőrzés elé.

Túri szerint a feljelentő Rapcsák András, Hódmezővásárhely felfüggesztett polgármestere volt.

Hódmezővásárhelyen márciusban kezdődött a politikai csatározás. Akkor Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester ellen fegyelmit indított a város közgyűlése, közpénzek magáncélra való felhasználásának kivizsgálására. Ezután májusban újabb fegyelmi indításáról döntött a közgyűlés, az önkormányzat gazdálkodásában feltárt szabálytalanságok miatt, és ismételten felfüggesztette állásából a polgármestert.

Rapcsák és ellenfelei (az alpolgármesterek) eltérően értelmezték a bírósági határozatokat, ezért a felfüggesztett polgármester többször is "betört" saját irodájába, emellett többször feljelentette helyetteseit.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 11.)