Az MSZOSZ tiltakozásra szólítja a többi szakszervezetet a háromnapos betegszabadság eltörlése miatt<

Vágólapra másolva!
A Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) felháborítónak tartja, hogy az adó- és járuléktörvények módosításának vegyes rendelkezései között szereplő paragrafussal megszüntették a háromnapos, orvosi igazolás nélkül igénybe vehető betegszabadság intézményét. Az MSZOSZ ezért tiltakozásra szólítja fel a hazai érdekképviseleti szerveket.
Vágólapra másolva!

A jövő év január elsejétől hatályos rendelkezés ellentétes az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) alapszabályával, illetve Orbán Viktor miniszterelnök korábbi kijelentésével – nyilatkozta Wittich Tamás, az MSZOSZ alelnöke. Az alelnök szerint ugyanis a kormányfő a Gazdasági Tanács (GT) őszi ülésén azt mondta, hogy ebben a kérdésben a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek kell megegyezniük.

Az OMT alapszabálya szerint a Munka törvénykönyve (Mt) módosítását minden esetben meg kell vitatni a szociális partnerekkel. Wittich szerint mivel a háromnapos, orvosi igazolás nélküli betegszabadság eltörlése az Mt módosítását jelenti, ezt előzetes egyeztetés nélkül nem lehetett volna a parlament elé terjeszteni.

Az MSZOSZ ezért azt javasolja az OMT munkavállalói oldalának, hogy a szervezetek egységesen foglaljanak állást az ügyben, s fejezzék ki tiltakozásukat.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének oldala.