A kormány nem fogadta el az Erzsébet tér rendezéséről szóló tervezetet

A kormány nem fogadta el a főváros és a kultusztárca javaslatát az Erzsébet tér rendezésérlől. Borókai Gábor kormányszóvivő közölte: a buszpályaudvar elköltöztetését a kormány mégsem finanszírozza, mert az nagyon sokba kerülne.

A kormány nem hagyta jóvá azt a megállapodás-tervezetet, amelyet a főváros és a kultusztárca képviselői dolgoztak ki az Erzsébet tér sorsát illetően. Borókai Gábor szóvivő elmondta, hogy a kormány arra hatalmazta fel a tárcát, hogy mihamarabb, a legkisebb költségvetési kiadás felhasználásával egyezzen meg a főváros vezetésével.

Az Erzsébet tér rendezéséről szóló megállapodás aláírását november elején azzal az indokkal halasztotta el a kulturális minisztérium, hogy a kormánynak is jóvá kell hagynia a Várhegyi Attila államtitkár és Demszky Gábor főpolgármester által októberben aláírt dokumentumot. Az októberben aláírt rendezési terv rögzítette, hogy az Erzsébet tér visszakerül a főváros tulajdonába. A kormány most is kitart emellett, a területet úgy szeretnék rendezni, hogy a főváros közparkként kapja vissza azt. Az állam októberben még vállalta, hogy a Volánbusz-pályaudvart kiköltöztetik a Népligetbe. Ezzel szemben a keddi tájékoztatón Borókai elmondta, hogy a kormány nem akarja finanszírozni az Erzsébet téri buszpályaudvar kitelepítését, mert az nagyon sokba kerülne.

(MTI)

Ajánló:

A Nészabadság írása

Korábban:

(1999. augusztus 3)