Videokazetta- és videolemez-hamisítókat fogott a rendőrség Budapesten

A rendőrök több ezer videokazettát, video-CD-t és másolóberendezéseket foglaltak le egy józsefvárosi illegális másolóközpontban.

Kínai állampolgárok által működtetett illegális videokazetta-másolót lepleztek le a rendőrök két különböző helyen. A józsefvárosi piac környékén tartott rendőri akció során felfedezett központokban videokazettákat másoltak, árultak és kölcsönözték őket.

A rendőrök több mint hatezer darab videokazettát, ezer video-CD-t, és 24, másoláshoz szükséges berendezést foglaltak le. Az akció során, másolás közben érték tetten az elkövetőket. A filmek nagy része kínai és hongkongi gyártmányú, így azok Magyarországon nem kerültek volna forgalomba. A videokazetták között nyugati gyártmányú, mozijogú filmeket is találtak. Előzetes számítások alapján a szerzői jogban keletkezett kárérték meghaladja a 200 millió forintot.

Az ügyben eddig három személyt vontak eljárás alá. Valamennyien kínai állampolgárok, Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Elmondásuk szerint a hazánkban élő kínai közösség kulturális igényét akarták kielégíteni.

(MTI)