Szíria szerint Alois Brunner náci háborús bűnös már nem él<br/>

Vágólapra másolva!
A Ouest-France legnagyobb francia regionális napilap úgy tudja, hogy az utolsó, szökésben lévő hírhedt náci háborús bűnös, a távollétében többször is halálra ítélt osztrák Alois Brunner már 1996-ban meghalt, s Damaszkusz egyik külvárosi temetőjében van eltemetve.
Vágólapra másolva!

Brunner utolsó fényképe

A szíriai forrásokra hivatkozó francia lap szerint "az ember meghalt, s így a történet is". Az Ouest-France közel-keleti tudósítója a szír elnök fia, s várható utódja, Basar al-Asszad környezetétől kapta az információt, miszerint Alois Brunner 84 éves korában hunyt el, s holttestét a Dah Dah muzulmán temetőben helyezték el.

Szíria korábban többször is hivatalosan cáfolta, hogy a náci háborús bűnös az országban élt volna.

A francia Klarsfeld házaspár szerint erősen kérdéses a mostani közlés hitelessége, egyrészt, mert már többször is halálhíre kelt az 1912-es születésű Brunnernek, másrészt más lapok - így a Der Spiegel is - két hónappal korábban arról számoltak be, hogy a körözött háborús bűnöst szemtanúk a közelmúltban egy damaszkuszi szállodában látták. Szerintük csupán a tervezett franciaországi Brunner-pert akarják megakadályozni a kétes információval.

Brunner 1943-ban

Klarsfeldék és társadalmi szervezetük feljelentése nyomán a Drancjyban és az Azúrparton a franciaországi zsidók, köztük gyermekek deportálása miatt újabb eljárás indult Alois Brunner ellen. A bírósági perre tavasszal kerülhet sor.

(MTI)

Ajánló:

(Jewish Telegraphic Agency.)