Kémper kezdődött Varsóban<br/>

Vágólapra másolva!
A varsói katonai bíróságon szerdán megkezdődött a katonai titkosszolgálat egykori tisztjének pere. A vádlott egyike az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával idén Lengyelországban letartóztatott három tisztnek.
Vágólapra másolva!

A varsói katonai bíróságon szerdán megkezdődött Czeslaw W. tartalékos alezredesnek, a katonai titkosszolgálat egykori tisztjének pere. A lódzi katonai elhárítás volt főnökét azzal vádolják, hogy a volt Szovjetunió, majd Oroszország javára kémkedett. Idén júniusban tartóztatták le, a feljelentés magától a katonai felderítéstől érkezett a varsói katonai ügyészségre. A Lengyelország kárára végzett tevékenység miatt legkevesebb 3 év börtönbüntetésre számíthat.

A bíróság az egész eljárást titkosította "fontos államérdekekre való tekintettel". Ezért a szerdai tárgyalás körülményei sem ismertek, csak annyit lehet tudni, hogy a következő tárgyalást december 13-ra tűzték ki.

A vádlott egyike az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával idén Lengyelországban letartóztatott három tisztnek, akik valamennyien a katonai elhárítás kötelékében tevékenykedtek. A vizsgálat folyamatban van a másik két tiszt ellen is. A Zycie című lengyel napilap értesülése szerint a lengyel titkosszolgálatok már a 90-es évek eleje óta tudtak a három tiszt tevékenységéről, de csak idén jelentették az ügyészségnek, mert veszélyeztették volna egy, a lengyel elhárításnak dolgozó orosz ügynök biztonságát.

A vádat képviselő ügyész közölte, hogy Czeslaw W. a 80-as és 90-es évek fordulóján néhány évig folytatott kémtevékenységet. Nincs bizonyíték arra, hogy pénzt kapott ezért. Azt is elmondta, hogy két-három hónapon belül lezárul a vizsgálat a másik két tiszt ellen, akikhez Czeslaw W.-nek nincs köze.

A rendszerváltás óta lezajlott kémperek közül a legismertebb Marek Zielenski őrnagy pere volt, aki 1981-93 között a szovjet, majd az orosz katonai felderítéssel működött együtt. A lengyel Államvédelmi Hivatal 1993-ban tartóztatta le, amint éppen titkos iratokat adott át Vlagyimir Lomakinov ezredesnek, az orosz katonai attasénak, akit utóbb kiutasítottak Lengyelországból. Zielinskit 1994-ben 9 évi börtönbüntetésre ítélték, amelyből 1998-ban szabadult.

(MTI)

Ajánló:

(lengyelül)