Hepatitis-A vírussal fertőződtek meg a Gundel Étterem dolgozói<br/>

Vágólapra másolva!
A világhírű Gundel Étterem dolgozói közül többen Hepatitis-A vírussal fertőződtek meg. Az okot egyelőre keresik. Az étterem egyik felszolgálóját még most is kórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

Ez a vírusfajta magas lázzal, gyengeséggel, gyakran étvágytalansággal jár együtt. Krónikus májbetegséget ugyan nem okoz, de ha nem állítják meg időben, komoly járvány lehet belőle - nyilatkozta a Vasárnapi Blikknek dr. Ibrányi Endre, a Szent László kórház hepatológusa.
Ibrányi doktor szerint a megbetegedéseket étel okozhatja, elképzelhető, hogy a szakács nem megfelelően ügyelt a higiéniára.

A Szent László Kórházban még most is ápolják a Gundel egyik felszolgálóját. Ibrányi doktor szerint a fiatalemberen feltűnő sárgaság mutatkozott, a láza pedig igen magas volt. Az ÁNTSZ információi szerint az ügyben hivatalos bejelentés is érkezett. A megbetegedések okát még vizsgálják, a dolgozókat beoltották, a helyszínt fertőtlenítették.

Dr. Budai Gábor, a Gundel vezérigazgatója telefonon nem kívánt nyilatkozni, a személyes találkozó időpontját pedig lapzárta utánra tette. A hírt azonban nem cáfolta.

(MTI)