Közel 50 afgán és vietnami menekültet találtak Fehérgyarmaton<br/>

Vágólapra másolva!
33 afgán és 16 vietnami határsértőt találtak szerdán a határőrök Fehérgyarmat külterületén egy elhagyott gazdasági épületben. Valószínű, hogy a menekültek azoknak a gépkocsiknak az utasai, amelyek kedden reggel Tiszabecs nyugati kijáratánál nem álltak meg a határőr járőr jelzésére.
Vágólapra másolva!

Seres József dandártábornok, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság vezetője elmondta: a 49 külföldi között 10 nő és 12 gyermek is van. A magyar-ukrán határon át hazánkba szökött afgánok és vietnamiak kihallgatása jelenleg is tart. Annak eredményétől függően döntenek arról, hogy visszatoloncolják-e őket Ukrajnába, vagy ügyük végleges rendezéséig a nyírbátori határőrség közösségi szállásán helyezik el őket.

Seres József közölte: nagy a valószínűsége annak, hogy az elfogott, Nyugatra tartó emigránsok azoknak a gépkocsiknak az utasai, amelyek kedden reggel Tiszabecs nyugati kijáratánál nem álltak meg a határőr járőr jelzésére. A hat autóból álló konvoj egyik kocsija nem sokkal később Sonkád térségében felborult, s afgán utasai közül egy ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült. Őket a fehérgyarmati kórházban ápolják, míg a sofőr elmenekült a helyszínről. Öt kocsit nem sikerült felkutatni, s azok utasait helyezhették el az embercsempészek a használaton kívüli gazdasági épületben. Az üggyel kapcsolatban két magyar állampolgárt állítottak elő, őket azzal gyanúsítják, hogy közreműködtek az akcióban.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 14.)