A rendőrség vizsgálatot indít a BS-ben eltűnt értékek ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-Főkapitányság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között tűnhettek el egyes kereskedők értékei a szerda hajnalban kiégett - a karácsonyi vásárnak helyt adó - Budapest Sportcsarnokban.
Vágólapra másolva!

A tv2 Tények című esti hírműsora szerint több kereskedő sem találta meg otthagyott pénzét, miután szombaton megengedték nekik, hogy a tűzeset óta először bemenjen az épületbe. A Budapest Sportcsarnok vezetésétől is érkezett bejelentés néhány eltűnt értékkel kapcsolatban.

A rendőrség szerint azért csak vizsgálat és nem nyomozás indul az eltűnt értékek ügyében, mert egyelőre az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak nem találják a az értékeket a nagy felfordulásban.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 17.)