Sztrájkhelyzet a nagyobb városokban<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Szeged

A MÁV Szegedi Üzletigazgatóságának területén hétfő délig 252 vonatnak kellene közlekednie, de közülük csak 59 szállít utasokat. Szegedről Budapestre a menetrend szerinti hat vonatpárból ezen időszak alatt mindössze egy indul és egyet fogadnak. Ugyancsak egy vonat indul Békéscsaba és Szabadka felé is.

Nem érinti a sztrájk a postavonatokat, mivel a vasutasok a megszokott időnél korábban indították el a küldeményeket, és ezek még három óra előtt céljukba értek a Dél-Alföldön.
A hajnali munkabeszüntetés kezdetén a szegedi igazgatóság területén 574-en voltak szolgálatban, közülük egységesen csak a mozdonyvezetők sztrájkolnak. A vasutasok 61 százaléka előzetesen nyilatkozott arról, hogy vállalja a munkát.

Csongrád megye csaknem minden jelentősebb állomásán sztrájkolnak a vasutasok, egyedül Hódmezővásárhelyen nem szüntették be a munkát az éjszakai műszakban dolgozók.

Miskolc

Hajnali 3 órakor a MÁV Miskolci Üzletigazgatósága területén is megkezdődött a sztrájk. Az üzletigazgatóság területén valamennyi vonalszakaszon összességében 19 vonatpár jár déli 12 óráig.
Miskolcról az első - sztrájk ideje alatt közlekedő - vonat 5 órakor indul Budapestre és valamennyi állomáson megáll. A délelőtti műszakra vezényelt 524 vasutas fele sztrájkol.


Debrecen

A MÁV Rt. debreceni igazgatóságán hétfőn hajnali három óra és déli 12 óra között 40 vonat szállítja az utasokat. A szakszervezetek az igazgatósággal történt megállapodás értelmében 17 mellékvonalon és a Nyíregyháza-Debrecen-Budapest fővonalon biztosítják a minimális szolgáltatást.
Az igazgatóság területén - a minimális szolgáltatásban résztvevőkön kívül – valamennyi mozdonyvezető beszüntette a munkát, míg a többi munkaterületen az éjszakai műszak dolgozóinak 50 százaléka vesz részt a sztrájkban. Az igazgatóság területén szolgálatban lévő dolgozók 95 százalékban vesznek részt a sztrájkban. A Püspökladányban szolgálatban lévő 55 dolgozó közül valamennyien sztrájkolnak. A debreceni állomáson a dolgozók 80-85 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben


Pécs

A MÁV pécsi igazgatóságának területén minden vonalon elindultak azok a vonatok, melyek közlekedését az úgynevezett elégséges szolgáltatás keretében tervezték. A hétfő délig tartó sztrájkot az alkalmazottak ötven százaléka támogatja. A nagyobb dél-dunántúli vasúti csomópontok - Dombóvár, Kaposvár, Somogyszob, Nagykanizsa állomásai szinte teljesen kihaltak, miután az utasok időben értesülvén a hétfői sztrájkról más közlekedési eszközökkel, busszal, személygépkocsival indultak munkába.
A postavonatok megérkeztek célállomásaikra, a tehervonatok a három órától a legközelebbi állomáson várják a sztrájk végét.

Szombathely

A MÁV Szombathelyi Üzletigazgatóságának területén is megkezdődött hétfőn 3 órakor a vasutasok sztrájkja. Az igazgatóságon jelenleg ötven százalék feletti a sztrájkolók aránya. Az éjszaka munkára jelentkező 454 dolgozóból 250 jelezte, hogy nem veszi fel a munkát A MÁV szombathelyi területi igazgatósága az elégséges szolgáltatás keretében a területén 44 vonatot közlekedtet.

A városból az első járat 4 óra 52 perckor indult el Székesfehérvár irányába, és 8 óra 35 percig az állomásról elindítják az elégséges szolgáltatásban foglaltatott egy-egy vonatot.
Szombathelyről hat szerelvényt indítanak és hatot várnak. Másfél órás késéssel, de elindítják délben a Romániába közlekedő gyorsvonatot.

(MTI)

Ajánló:

(MÁV információ.)