A szociális ellátások jövőre igazodnak a nyugdíjminimumhoz <br/>

Vágólapra másolva!
A Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a januári nyugdíjemelés automatikusan növeli a szociális, a gyermekek védelméről szóló, valamint a családtámogatási törvényben foglalt, s a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegéhez kötött ellátásokat.
Vágólapra másolva!

Az öregségi nyugdíjminimum összege a jövő évben 16.600 forint lesz havonta. A rendszeres szociális segély összege a 18 éven felüli, legalább 67 százalékban csökkent munkaképességűek esetén havi 13.280 forint, az aktív korú, nem foglalkoztatottaké pedig 11.620 forint.

A munkanélküliek jövedelempótló támogatásának összege a nyugdíjminimum 80 százaléka, 13.280 forint lesz jövőre. Az időskorúak járadéka havi 13.280 forintra, egyedülállók esetén 15.770 forintra emelkedik.

Az ápolási díj összege két éven felüli, súlyosan fogyatékos és 18 éven aluli, tartósan beteg gyermek ápolása esetén legalább a nyugdíjminimum összege, azaz 16.600 forint. 18 éven felüli, tartósan betegek esetében az ápolási díj összege havonta minimum 9.960 forint.

Az egészségkárosodási járadékot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állapítja meg. Az ellátás összege nem lehet több a nyugdíjminimum háromszorosánál, azaz 49.800 forintnál.

A sorkatonai családi segély összege 16.600 forint lesz jövőre. Amennyiben a családon belül többen jogosultak az ellátásra, a járadék az alapösszeg 70 százalékával emelkedhet személyenként.

A gyermekgondozási segély (gyes) a mindenkori nyugdíjminimum összegével azonos. A gyes alanyi jogon jár, amelynek összege 2000-ben 16.600 forint. Ebből nyolc százalékos nyugdíjjárulékot vonnak majd le, így a jogosultak havonta 15.272 forintot kapnak kézhez. A gyermeknevelési támogatás - amelyet három vagy több gyermeket nevelő édesanya igényelhet, ha a legkisebb 3 és 8 év közötti - összege ugyancsak 16.600 forint, s ebből is levonják a nyolc százalékos nyugdíjjárulékot.

Az anyasági támogatás összege a mindenkori nyugdíjminimum másfélszerese, azaz 24.900 forint. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege 3.320 forintra emelkedik, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás összegét pedig az önkormányzatok határozzák meg helyi rendeleteikben.

Az említett ellátásokon kívül a gyermekek után járó adókedvezmény összege is több lesz 2000-ben. Egy vagy két gyermek esetén gyermekenként havonta 2.200 forint a kedvezmény. Három vagy több gyermek esetén pedig egy gyermek után havonta 3.000 forint a jóváírás összege. Fogyatékos gyermek esetén havonta 3.400 forint az adókedvezmény.

(MTI)