Eddig 34-en fekszenek agyhártyagyulladással kórházban<br/>

Vágólapra másolva!
Súlyos állapotban, eszméletlenül fekszik a Debreceni kórházban egy 10 éves derecskei kislány. A gyereket csütörtökön vitték be. Tegnapra bizonyossá vált, ő is gennyes agyhártyagyulladásban szenved. Már 34-en vannak kórházban gennyes agyhártyagyulladás gyanújával.
Vágólapra másolva!

Tegnapra az ország több pontján észlelnek hasonló megbetegedéseket. Ezeknek már nincs közük a korábbi laktanyai esetekhez. A több mint 30 betegből mindössze 10 a kiskatona, a többiek laktanyán kívül kapták el a betegséget. A laktanyán kívüli megbetegedések esetében azonban a tisztiorvosi szolgálat nem beszél járványról, hiszen a baktérium szórványosan jelentkezik. Regisztrálták már Mohácson, Budapesten, Érden, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, de mindenhol csupán 1-1 embert betegített meg. A szabadszállási és kalocsai laktanyában december 28.-a óta nem kapta el senki a gennyes agyhártyagyulladást. A szabadságról három napja visszaérkező katonákat azonnal megvizsgálták, az eredmények elemzése után a jövő hétre derül ki, hogy megfertőzhették-e a szabadságuk alatt a rokonaikat.

A csaknem 2000 katonából mindössze 10-en nem mentek vissza a parancsra a laktanyába, őket a feletteseik a háziorvosok és jegyzők segítségével megkeresik.

(RTL KLUB)