Megújult az FKgP fővárosi vezetése <br/>

Vágólapra másolva!
Az eddigi megbízott elnököt, Liebmann Katalint választották egyhangú szavazással a fővárosi szervezet elnökévé szerdán a budapesti kisgazdák.
Vágólapra másolva!

Liebmann Katalin elmondta: a párt tradíciókra épülő megújítását és egyben népszerűségének növelését tekintik céljuknak, ezért a közeljövőben közvéleménykutatáson mérik fel, hogy mely politikai erőkkel milyen mértékben szimpatizál a főváros lakossága, és "mit is kíván a budapesti polgár".

A fővárosi kisgazdák álláspontja szerint a 2002-es önkormányzati választásokon tíz százalék feletti eredmény lenne megnyugtató Budapesten az FKGP számára a másfél évvel ezelőtti négy százaléknál is kevesebb voks helyett.

Az FKGP fővárosi választmánya az elnök mellett új tisztségviselőket is állított a szervezet élére.

(MTI)