Családi tragédia Somogyban<br/>

Vágólapra másolva!
Egy idős férfi összeesett az udvaron, és megfagyott. Beteg fia segíteni próbált neki, de az erőfeszítéstől ő is meghalt. A fiú anyja fültanúja volt a tragikus eseményeknek, de ő nem tudott segíteni, mert combnyaktöréssel feküdt az ágyban.
Vágólapra másolva!

Egy 70 éves férfi és annak fia vesztette életét tegnap a Somogy megyei Bálványoson. Az idős férfi éjjel kiment az udvarra, de elesett, és önerejéből nem tudott felkelni. Súlyosan tüdőbeteg 42 éves fia segítségére sietett, de nem tudta apját sem felemelni, sem elvonszolni. Az erőfeszítés után már csak arra volt ereje, hogy visszamenjen a házba, ahol összeesett, és az ágyába kapaszkodva meghalt.
Halálának pontos okát az orvosszakértői vizsgálat dönti majd el.

Édesanyja fültanúja volt a történteknek, de az idős asszony nem tudott segíteni férjének és fiának, mert combnyaktöréssel feküdt az ágyában. Az apa még két órán át hevert a szabadban, amíg megfagyott. A bejárati ajtóhoz közel a holttestét reggel egy falubeli fedezte fel. A családból egyedül életben maradt asszonyt a siófoki kórházba szállították.

(Havaria Press)