Nem sztrájkolnak a Volán társaságok dolgozói <br/>

Vágólapra másolva!
Elmarad a Volán társaságoknál a sztrájk, miután a munkaadó és a munkavállalók képviselői megállapodtak az idei béremelésről.
Vágólapra másolva!

A Közúti Közlekedési Szakszervezet, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége által kötött megállapodás értelmében az idén 8,25 százalékos béremelés lesz a Volán társaságoknál, s ezzel valamint a béren kívüli juttatásokkal megőrizhető a Volánnál dolgozók bérének reálértéke.

A Volán dolgozóinak átlagbére 69.000,- forint, miközben a nemzetgazdasági átlagbér 73.000 forint. A megállapodás szerint február 29-ig elkészítik a lemaradásban lévő Volán társaságok felzárkóztatásának programját, illetve egy másik programot is kidolgoznak szeptember 15-ig a Volán társaságoknál dolgozók bérének a nemzetgazdasági átlaghoz közelítésére.

A felek abban is megállapodtak, hogy az első féléves eredmények ismeretében áttekintik a további bérfejlesztési lehetőségeket. A több mint két hónapja tartó bértárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a szakszervezetek határozott fellépése és az érintett munkavállalók elszántsága eredményeképpen létrejöhetett a megállapodás.

Inokai Géza, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta, hogy továbbra is él az a megállapodás, amely alapján a vasutasok jövő hét eleji sztrájkjával szolidaritást vállalnak. Ennek jegyében a Volán társaságok az üzemkezdéstől negyed órán keresztül nem indítják el járataikat.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 23.)