Az eddigi alpolgármestert polgármesterré választották Mecséren<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A január 9-re Mecsérre kiírt időközi választáson az 550 szavazópolgár közül 245 voksolt, az új polgármester, a tavaly lemondott Nagy Marianna utódjaként Gerháth Zoltán 58 éves technikus, eddigi alpolgármester lett, aki a posztért egyedül indult. A választás eredményessége a törvény szerint nem függött a részvételi aránytól.

A kis falu előző polgármestere az elmúlt év novemberében azért vált meg tisztségétől, mert nem mindig tudott egyezségre jutni a 7 tagú képviselőtestülettel.

Az új polgármester elmondta: a természeti adottságokat, a Duna-part érintetlen vízi világát szeretné kihasználni a település érdekében. Meggyőződése, hogy Mecsér és környéke rendkívül vonzó lehet a természetet kedvelők számára. Első lépésként a kerékpáros és a vízi turizmus feltételeit szeretnék megteremteni.

(MTI)

Korábban: