Milliárdos pert nyert első fokon a Globex<br/>

Vágólapra másolva!
Egy milliárd 237 millió forintot kell kamataival együtt megfizetnie a felperes Globex Holding Rt. részére az alperes Hotel Rózsadomb Rt.-nek a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint.
Vágólapra másolva!

A zárt tárgyalást követő nyilvános határozathozatal indoklásában a bíróság kimondta: a Globex Holding Rt. nem írta alá, és így nem is volt részese annak az 1997. december 10-én megkötött tulajdonosi kölcsönszerződésnek, amelyben másfél milliárd forintot ígértek az alperesnek a Budapest, II. kerület Vérhalom téren felépítendő szálloda finanszírozásához.

Az alperes az átutalt összeggel jogalap nélkül gazdagodott, ezért kell megfizetnie a Globex Holding Rt. követelését - fejtette ki a bíróság.

A felperes cég felszámolóbiztosa a hírügynökség érdeklődésére a jogvita előzményéről szólva elmondta: a Globex Holding Deutschland a Hotel Rózsadomb Rt.-vel kötött kölcsönszerződésében a 100 százalékos tulajdonában lévő magyar Globex Holdingot nevezte meg kölcsönadónak.

A kifizetés a bankszámla-kivonatok tanúsága szerint megtörtént: a kölcsönt pedig 1998. december 31-ig kellett volna a Hotel Rózsadomb Rt.-nek visszafizetnie, ez azonban nem történt meg, mondta a biztos.

A felszámolóbiztos közölte azt is, hogy a felperes a hitelezők érdekeit szem előtt tartva peren kívüli megegyezésre törekedett az elsőfokú eljárás alatt, ám a Hotel Rózsadomb Rt. "visszavonuló magatartása" ezt nem tette lehetővé. A szerdai tárgyaláson az alperes nem képviseltette magát.

(MTI)

Ajánló:

A Globex Holding bukása - a Mancs cikke

Korábban:

(1999. május 27.)