Feljelentést tett a pedofil képek terjesztésével gyanúsított volt polgármester<br/>

Vágólapra másolva!
Feljelentette a lakása átkutatását és kihallgatását végző rendőröket az Ügyészségi Nyomozóhivatalnál Lévay Levente, a pedofil pornóképek terjesztésével gyanúsított volt kispesti polgármester. Lévay úgy véli, törvénysértéseket követtek el a rendőrségi eljárás során. A BRFK szóvivője tagadta a volt polgármester állításait.
Vágólapra másolva!

Lévay Levente az [*****]-nak ismételten tagadta, hogy pedofil pornóképeket terjesztett. Hozzátette: úgy értesült, hogy a rendőrség korábbi nyilatkozataival szemben szerdán még mindig nem kezdték vizsgálni a december 16-ai házkutatás során lefoglalt bizonyítékokat.

Ráadásul véleménye szerint több törvénysértést is elkövettek a házkutatást és kihallgatást végző rendőrök. Mindkét, a rendőrökkel együtt érkező hatósági tanú elfogult az ügyben - véli Lévay. Az egyik tanú részt vett a kihallgatásán, pedig erre nem lett volna törvényes lehetősége. Ráadásul a házkutatáson a másik hatósági tanú, a Mai Nap bűnügyi tudósítója tudta és engedélye nélkül fotózott.

Lévay szerint több olyan felvétel is megjelent az újság január 7-ei számában, amelyek lakásában készültek az engedélye nélkül. A sorozatos törvénysértések miatt feljelentést tett az Ügyészségi Nyomozóhivatalnál az ügyében eljáró rendőrök ellen.

Dézsi Mihály, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője tagadta, hogy a Mai Nap fotóriportere ott lett volna a házkutatáson. Hozzátette: a bizonyítékokat pedig már átadták számítógépes szakembereknek.

Miközben Dézsi tagadta, hogy újságíró is volt Lévay lakásán, Zimmermann Szilvia, a Mai Nap ügyeletes szerkesztője megerősítette a politikus állítását. Valóban egyik munkatársuk volt a hatósági tanú az SZDSZ-es politikus lakásán tartott házkutatáskor. Zimmermann ugyanakkor azt állította, hogy munkatársuk nem fotózott a helyszínen.

[*****]