Elrabolták Gizikét, a perzsa macskalányt<br/>

Vágólapra másolva!
Elrabolták Gizikét, a nyolc hónapos perzsa cicát. A hófehér állat épp a kozmetikustól tartott hazafelé, amikor az őt szállító Mercedes sofőrjét két fegyveres férfi az autó átadására kényszerítette, majd a rémült cicussal együtt elszáguldottak. Gizike számos reklámfotó sztárja.
Vágólapra másolva!

Az első kerületi, Attila úti parkolóban rabolták el csütörtök éjjel Gizikét. A nyolc hónapos hófehér perzsa cica épp a kozmetikustól tartott hazafelé, amikor két ismeretlen férfi fegyverrel kényszerítette a roadster - 2 üléses sport Mercedes sofőrjét az autó átadására.

- Megálltam, hogy felvegyem a csomagtartóban lévő kabátomat - meséli zaklatottan a tulajdonos Black Box Kft. neve elhallgatását kérő sofőrje. - Hirtelen egy kétajtós szekrény nagyságú férfi teremett a kocsi mellett és be akart szállni. Mire rászóltam, egy másik hátulról leütött, én pedig félig beestem a csomagtartóba. Amikor ki akartam mászni, egy PA 63-as hangtompítós fegyvert tartott az arcomba, majd szó nélkül beült, és a nyitott csomagtartóval elindultak. A sofőr az utolsó pillanatban ugrott ki a csomagtartóból, de már hiába rohant a száguldó autó után.

Gizike tuladonosa működteti egyébként a szegények áruházát is, amelyről korábban a Blikk is beszámolt. Itt a vásárló annyit fizet az áruért, amennyit akar.

A 15 millió forintot érő autót tegnap késő délután a kiskőrösi rendőrök megtalálták, de ez nem vigasztalja Stefánt. Ő kedvenc Gizikéjét szeretné mindenképpen visszakapni. A piacon 30-80 ezret érő cica gazdájának 1 milliót forintot ér. Ennyit ajánlott fel a Black Box Kft. annak, aki befogadta vagy megtalálta a fehér perzsa cicát. Jelentkezni a 06-20-9320-430-as telefonszámon lehet.


Szemei mindig csípásak

- Rendkívül kedves cica, mindenkinek dorombol - mondta Porpáczy Stefan, a tulajdonos cég vezetője.- Épp aznap estére szerveztünk neki egy cicazsúrt. Akkor lett volna élete első randevúja. Elvittük a kozmetikushoz, hogy rendbe tegye a karmait és csinosan vágja le a mancsáról a szőrt. Csak remélhetjük, hogy nem ölték meg, hanem kidobták valahol az autóból. Gizike különös ismertetőjele a feje búbján lévő két szürke folt. Szemei túlkönnyeznek, ezért kicsit mindig csipásak. Eddig csak macskaeledelen élt, soha nem hagyta el a lakást, nem tudni, hogy boldogul-e a nyirkos, rideg utcán.

Szagos műegér várta az ifjú párt

Gizike, az aranybarna szemű hófehér perzsa cica elrablása estéjén találkozott volna először Rossinivel, Erox Martini olasz-magyar énekes kedvencével. A cicazsúrra a gazdák tízféle macskaeledelt vásároltak: szárazat és szaftosat egyaránt. A barátok gondoskodtak ajándékokról is, hogy biztosan jól sikerüljön az első randi. Az asztalon várta a fiatal párt néhány szagos műegér, csörgő és színes gumilabda, valamint különleges macskasüti. A macskabolond gazdik szerették volna, ha örök barátságot köt egymással a két cica, és titokban már össze is adták az ifjú párt. Egyelőre Rossini csak fényképről csodálhatja leendő kedvesét.

(Blikk)