A kisgazdák nem engednek beleszólást az elnökjelölésbe<br/>

Vágólapra másolva!
Államfőválasztás: a veréb esete a túzokkal és a bagollyal Bánk Attila tökéletes köztársaságielnök-jelöltnek tartja Torgyán József kisgazda elnök-minisztert. Az FKGP frakcióvezetője ezzel Orbán Viktor kijelentéseire reagált. A kormányfő szerint ugyanis hosszabb távon az FKGP-nek és a Fidesznek is előnyösebb lenne, ha Torgyán József maradna a kisgazdapárt elnöke. - Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok - ezzel a mondással érzékeltette álláspontját Orbán. - Bagoly mondja verébnek - reagált Bánk.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a múlt héten a Fidesz-Magyar Polgári Párt budapesti választmánya előtt kijelentette: hosszabb távon a Független Kisgazdapártnak és a Fidesznek is előnyösebb lenne, ha Torgyán József maradna az FKGP elnöke. A Népszabadság információi szerint Orbán ezzel az államfőválasztással kapcsolatos kérdésekre reagált, utalva azokra a felvetésekre is, amelyek úgy vélték: Torgyán József személye megosztja a társadalmat. A miniszterelnök nevek említése nélkül megjegyezte: a Fidesz is arra törekszik, hogy köztiszteletben álló köztársasági elnöke legyen Magyarországnak.

Orbán Viktor szerint ha a parlament bizalmat szavaz Torgyán Józsefnek, akkor számolni kell azzal is, hogy a nélküle maradó kisgazdapártban megindulhat a rivalizálás, ami annyira meggyöngíthetné az FKGP-t, hogy a párt megroppanna a 2002-es választásokra. A kisgazdapárt válsága, a kisgazdaszavazók nagy részének megszerzése csak rövid távon lenne előnyös a Fidesz számára - mondta Orbán. A miniszterelnök állítólag a "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok" szólással érzékeltette a Fidesz stratégiáját ebben az ügyben.

Bagoly mondja verébnek - válaszolt Orbán kijelentésére a Népszava kérdésére Bánk Attila. A kisgazdapárt frakcióvezetője Torgyán Józsefet teljesen tökéletes köztársaságielnök-jelöltnek tartja, aki szerinte méltó módon képviselné a harmadik évezredben Magyarországot.

Bánk Attila ehhez hozzátette: minden párt maga tudja eldönteni, hogy stabil vagy nem, ezért nem kommentálta ő sem azt a tényt, hogy a Fidesz szétválasztja a pártelnöki és miniszterelnöki funkciót. A Fidesz integráló képessége már évek óta ismert, az utóbbi napokban azonban igencsak felerősödött, amelyet a Magyar Demokrata Fórum a saját bőrén érezhet - szögezte le a frakcióvezető.

Nevük elhallgatását kérő kisgazda politikusok úgy vélik, Orbán Viktor kijelentései arra utalnak, hogy a Fidesz, annak ellenére, hogy a koalíciós megállapodás az FKGP-nek biztosítja az államfőjelölés jogát, azt szeretné elérni, ha a párt nem Torgyán Józsefet nevezné meg köztársaságielnök-jelöltnek. "A Független Kisgazdapárt az államfőjelöléssel kapcsolatos döntésébe nem enged beleszólást, ez nem alku, erről a párt legnagyobb döntéshozó szerve és a pártelnök fog dönteni."

Az Ifjú Szocialisták Mozgalom (ISZM) csak a nemzet egységét szimbolizáló köztársasági elnököt tart elfogadhatónak, a kormánykoalíció vezető politikusai azonban nem felelnek meg ennek a követelménynek - jelentette ki Zuschlag János országgyűlési képviselő. Zuschlag úgy értékelte Orbán Viktor azon megnyilatkozását, hogy nem baj, ha az ellenzék az első két fordulóban meg tudja akadályozni a köztársasági elnök megválasztását, hogy a koalíció nem az országnak, hanem magának akar államfőt. Hangsúlyozta: amennyiben az MSZP saját jelöltet kíván állítani, az ISZM aktívan részt vesz a megfelelő személyiség kiválasztásában.

(Népszava)