Túl van az életveszélyen a herointúladagolással kórházba került kisfiú<br/>

Vágólapra másolva!
Túl van az életveszélyen és kielégítő az állapota annak a 9 éves kisfiúnak, akit csütörtökön éjszaka szállítottak heroin-túladagolás miatt a Budapesti Heim Pál Gyermekkórházba.
Vágólapra másolva!

Szombat este óta nincs szükség lélegeztetőgép alkalmazására a gyermek kezeléséhez. Szentirmai Csaba, az osztály megbízott főorvosa elmondta, a gyermek a légzéstámogatás mellett antibiotikumos kezelést kapott.

A 9 éves kisfiút kábítószer-túladagolással vitték be a kórházba, miután 19 éves, drogos ismerősét utánozva heroint adott be magának. A rendőrség vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte az említett 19 éves fiatalembert, valamint egy férfit és egy nőt is, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak.

A fiatalembert kiskorú veszélyeztetésével és kábítószerrel való visszaéléssel, míg a dealereket kábítószer üzletszerű terjesztésével gyanúsítják.

(MTI)