Ciánszennyeződés a Szamosban

A Romániában történt, a Szamoson vonuló ciánszennyeződés miatt szigorú rendszabályokat léptetett életbe a folyó szabolcsi szakaszán a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.

Istenes Sándor ezredes, a nyíregyházi katasztrófavédelmi szervezet vezetője kedden elmondta: az igazgatóság felhívta a Szamos mentén lévő települések lakóinak figyelmét arra, hogy a folyó vizével semmilyen módon ne érintkezzenek.

A folyóban a horgászást megtiltották, s egyben kérték, hogy a Szamosból esetleg kifogott hallal, vagy a víz felszínén talált haltetemekkel még az állatokat se etessék. Istenes Sándor közölte továbbá: figyelmeztették a szabolcsi települések lakóit arra is, hogy a folyóhoz túl közeli 200-300 méterre lévő ásott kutakat ne használják, még a háziállatokat sem szabad itatni.

Különösen fontos ennek a szabálynak a betartása Rápolt és Szamoskér községekben.

(MTI)