Betömték a ciánt átengedő gátat Romániában<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdára virradóra sikerült betömni azt az átszakadt gátat Romániában, amelyen át veszedelmes mérgező anyag jutott a Szamosba. Magyarországon a folyó ciánszennyeződése miatt szigorú rendszabályokat léptetett életbe a szabolcsi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Vágólapra másolva!

Szerdára virradóra sikerült betömni a Máramaros megyei Zazar község mellett lévő ipari derítő átszakadt gátját, amelyen át veszedelmes mérgező anyag jutott ki korábban a szabadba. A vasárnap éjjeli gátszakadás után több mint 100 ezer köbméternyi olyan szennyvíz ömlött ki a derítőből, amely ciánt és különböző nehézfémionokat tartalmaz.

Az ipari derítőt a nagybányai Aurul társaság üzemelteti. Az ausztrál társaság új technológiával - vegyi úton - aranyat és ezüstöt nyer ki az aranybányák meddőjéből. A technológiai folyamat
során keletkező, erősen mérgező szennyvízet gyűjtik a derítőben, amelynek gátja vasárnap éjszaka mintegy 25 méteres szakaszon átszakadt. Az Aurul társaság a közelmúltban kapta meg a működési engedélyt az illetékes román hatóságoktól. A társaság létesítményeiből már korábban is került ki a szabadba ciánt tartalmazó szennyvíz. A máramarosi prefektus kedden bejelentette, hogy felfüggesztette a társaság működési engedélyét.

A Szamoson vonuló és várhatóan szerda délben a Tiszába is eljutó ciánszennyeződés miatt a Tisza szabolcsi szakaszának egy része mentén szigorú óvintézkedéseket vezet be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Istenes Sándor ezredes, a nyíregyházi katasztrófavédelmi szervezet vezetője elmondta: Olcsva és Tiszaszentmárton között összesen 18 település lakóit figyelmeztetik arra, hogy a Tisza vízével semmilyen módon ne érintkezzenek. Megtiltják a horgászást, és kérik, hogy a víz felszínén talált haltetemekkel még az állatokat se etessék. A folyóhoz túl közeli, 200-300 méterre lévő ásott kutak használatát ugyancsak megtiltják, azokból még az állatokat sem szabad itatni.

Istenes Sándor közölte: a Szamos mentén 23 szabolcsi településen kedden vezettek be ugyanilyen szigorú rendszabályokat. Így a Tisza mentével együtt összesen 41 települést érintenek a katasztrófavédelmi intézkedések. Az érintett falvakban és városokban 58 ezer ember él. A szabolcsi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője elmondta: a szennyeződés a lakosság vezetékes ivóvízzel történő ellátását továbbra sem veszélyezteti. Operatív csoport kíséri figyelemmel a ciánszennyeződés vonulását, s megerősítették az ügyeleti szolgálatot is.

(MTI)

Korábban:

(2000. február 1.)