Az SZDSZ szerint elő kell segíteni a hivatásszerűen mezőgazdasággal foglalkozók földvásárlását<br/>

Vágólapra másolva!
Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke a kormánypártok és az MSZP frakcióvezetőihez írott levelében kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezett a pártok agrárszakértői között a szabaddemokraták által benyújtott, "A termőföld tulajdonának és használatának egyes kérdéseiről" szóló törvényjavaslatról.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ szerint földtörvény-tervezetük elfogadása elengedhetetlen feltétele az agrárválság megoldásának. "Radikálisan változtatni kell azon a helyzeten, hogy Magyarországon a termőföld 70 százaléka nem a földet művelők tulajdonában van" - tartalmazza a Szabad Demokraták Szövetségének közleménye.

A párt előterjesztésének célja: előmozdítani a versenyképes mezőgazdasági termeléshez szükséges birtokkoncentrációt oly módon, hogy a helyben élő, hivatásszerűen a mezőgazdasággal foglalkozók, valamint a belföldi gazdasági társaságok földvásárlását segítse elő.
Az SZDSZ úgy véli: javaslata megfelel az uniós jogharmonizációs követelményeknek, és lehetővé teszi, hogy a csatlakozáskor ne kelljen Magyarországnak különleges bánásmódot, úgynevezett derogációt kérni.
A közlemény szerint a tervezet elfogadása azzal az előnnyel járna, hogy a magyar mezőgazdaság már az uniós csatlakozás pillanatától kezdve jelentős támogatásokra számíthatna Brüsszeltől.

A szabaddemokraták földtörvény-javaslatukat már korábban eljuttatták mintegy 2.000 agrárszakembernek, valamint Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek is. A párt szerint a szabaddemokraták javaslatának végleges formáját elismeréssel illették a MOSZ, az Agrárkamara, valamint a Miniszterelnöki Hivatal agrárszakértői is az elmúlt hónapok vitái során.

(MTI)