Kétfejű kismalac született<br/>

Vágólapra másolva!
Kétfejű kismalac született a Győr-Moson-Sopron megyei Töltéstaván a helyi mezőgazdasági szövetkezetben. A különleges fejlődési rendellenességgel világra jött állat ellés közben elpusztult.
Vágólapra másolva!

A kismalac úgynevezett kettős torz, egypetéjű ikerpár lett volna. A rendellenesség folytán a rekesz vonalától megkettőződött a gerincoszlop és a közös törzsből két külön nyak és fej fejlődött ki.
A különleges lénynek a két hátsó lába normálisan fejlődött, elülső lábból is kettő volt, mindkét fejhez tartozott egy láb.

Tolnai György állatorvos szerint rendkívül ritka fejlődési rendellenességről van szó, amely a szarvasmarhánál inkább előfordul, a sertésnél igazán kivételes. A nagymértékű összenövés miatt a malacnak minimális esélye lett volna a túlélésre. Minden bizonnyal amiatt pusztult el, mert mérete folytán nehezen jutott keresztül a szülőcsatornán.
A ritkaságszámba menő állatot felboncolják.

(MTI)