Első fokon életfogytiglant kapott a két inárcsi fegyveres rabló <br/>

Vágólapra másolva!
Nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és számos más bűncselekmény miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte első fokon csütörtökön a Pest Megyei Bíróság Virág Imre Sándor elsőrendű, valamint Mezei Lajos István másodrendű vádlottat, akik a vádirat szerint együtt támadtak meg az inárcsi hídnál egy pénzszállító autót, Zsámbékon pedig kifosztották a takarékszövetkezetet.
Vágólapra másolva!

Virág Imre leghamarabb 25, Mezei Lajos 22 év múlva bocsátható feltételes szabadságra az első fokú ítélet szerint. A két vádlott 1998. május 8-án gépkocsijával megállásra kényszerítette a pénzszállító autót az inárcsi hídon. A rablók golyóálló mellényben, álarcban, géppisztollyal felfegyverkezve támadtak. Tüzet nyitottak a pénzszállító autóra, a személyzet egyik tagja közvetlen életveszélyt okozó mellkasi sérülést szenvedett, a másik a combján sebesült meg. A támadók 26 millió forintot raboltak, ami az eljárás során nem került meg - áll a vádiratban.

Az ügy harmadrendű vádlottja - aki lőszerrel visszaélés miatt egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést kapott - a vádirat szerint 1998. május 10-én felvette a kapcsolatot a nyomozó hatóságokkal, és segítségével a következő napon elfogták Virágot és Mezeit.

Az ügyészségi irat szerint a két vádlott 1998. április 20-án kirabolta a zsámbéki takarékszövetkezetet is, ahol halálosan megsebesítettek egy férfit. A 2,5 milliós zsákmány nem került elő. A vádhatóság szerint Virág Imre Sándor magányos akciója volt 1997. december 30-án a tárnoki és a következő év február 13-án a taksonyi takarékszövetkezet kirablása. A két helyszínen összesen több mint 3 millió forintot zsákmányolt az elsőrendű vádlott.

Virág Imre terhére rótt a megyei bíróság egy fegyveres fogolyszökési kísérletet is. A vádirat szerint tavaly március 31-én, korábbi bűncselekmények miatt kiszabott jogerős szabadságvesztés-büntetése alatt történt, hogy Virág "egy az intézetben ismeretlen körülmények között megszerzett" Browning típusú pisztollyal felfegyverkezve megszökött, miközben szemészeti szakrendelésre kísérték Dunaújvárosba. Az őrt, aki vele volt, a rendelőben kétszer lábon lőtte, majd elmenekült a Duna-part felé, és átúszott a Szalki-szigetre. Ott fogták el a járőrök aznap este.