Folytatódott a Czeizel-ügy bírósági tárgyalása<br/>

Vágólapra másolva!
Csütörtökön folytatódott a Czeizel-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az egyik béranya, Pollákné Kovács Erika tanúskodott az ügyben. A tanú szerint nem Czeizel, hanem Gáti Mariann szervezte az örökbeadást.
Vágólapra másolva!

Az elsőrendű vádlott, Czeizel Endre orvos-genetikus nevéről ismert büntetőper tárgyalásán Pollákné Kovács Erika megváltoztatta korábban tett nyomozati vallomását.

A rendőrség előtt ugyanis még azt állította a tanú, hogy Gáti Mariann Budapesten élő édesanyja, Rózsa Béláné - a per harmadrendű vádlottja - tájékoztatta őt az amerikai örökbeadás feltételeiről.

Pollákné Kovács Erika most viszont azt állította: Rózsa Béláné csak az amerikai úthoz szükséges okmányok beszerzésében segített neki.

A tanúként meghallgatott béranya elmondta: három hónapig gondolkodott az örökbefogadási ajánlaton. Gyereke világrahozatala előtt másfél hónappal végül elfogadta a pénzt, és kiutazott az Egyesült Államokba, hogy ott megszülje és azonnal örökbe is adja gyerekét.

A tanú szerint az 1996 májusában az Egyesült Államokban megszült gyerekét másnap adta örökbe írásban is, ügyvéd jelenlétében. Az örökbeadásért cserébe még Budapesten 800 dollárt utalt át az anya számára Gáti Mariann egy OTP-fiókba, hogy repülőjegyet vehessen az Egyesült Államokba. A szülés után is kapott az anya Gátitól egy bizonyos összeget, aminek egy részét hazautalta, a többit pedig hazahozta.

Pollákné Kovács Erika megerősítette korábbi vallomásának azt a részét, amely szerint a "hegyekben", ahol a szülést várta, találkozott egy Julianna nevű, másik béranyával is, aki azt állította: 4000 dollárt kap születendő gyereke örökbeadásáért.

A vádirat szerint a Czeizel Endre által vezetett Családtervezési Központ Gáti Mariann Amerikában élő magyar származású amerikai állampolgárhoz irányította a terhességmegszakítás, illetve örökbefogadás ügyében hozzá forduló asszonyokat.

A kismamák Gáti Mariann költségén Amerikába utaztak, ott megszülték és azonnal örökbe adták gyermeküket, ezért cserébe többnyire 1 és 8 ezer dollár közötti összeget kaptak.

Czeizel Endre korábban elmondta: csak segíteni akart a hozzá fordulóknak. Először Magyarországon próbálták örökbe adni a gyermekeket, de az ügyben szereplő - többnyire roma származású - személyek esetében ez nem sikerült, ezért próbálkoztak külföldön.

Az ügy tárgyalása február 17-én folytatódik.

(MTI)