Az orosz fél a végső megállapodás előtt nyilatkozott a magyar-orosz vízumügyi tárgyalásokról<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz sajtóban jelentette be Nyikolaj Szandrosz, az orosz külügyminisztérium Európa-osztályának vezetője, hogy tárcája hivatalos értesítést kapott a magyar hatóságoktól, s ennek értelmében 2001. január elsejétől beszüntetik a vízummentes utazásokat Oroszországgal. A hírre reagálva Horváth Gábor külügyi szóvivő kijelentette: a tárgyalások még folynak, s néhány kérdésben Budapest épp az orosz fél hivatalos válaszára vár.
Vágólapra másolva!

A külügyi szóvivő tájékoztatása szerint több éve folyamatban van Magyarország vízummegállapodásainak korszerűsítése, kétoldalú szakértői konzultációk keretében.
A korszerűsítés alapvető célja, hogy az ország közelgő EU-tagságára is tekintettel a megállapodások minden szempontból megfeleljenek az uniós előírásoknak. Magyarország a volt Szovjetunió utódállamaival is tárgyalásokat kezdeményezett a vízummegállapodások korszerűsítéséről, hiszen ezekkel az országokkal a Szovjetunióval 1979-ben hatályba lépett, majd később módosított vízummegállapodás volt érvényben.

Több utódállammal már megszületett a megállapodás, azonban Oroszországgal még nem.

Az biztos, hogy az új vízumrendszert egyeztetett időpontban és módon vezetik majd be, a jövő év folyamán - közölte Horváth Gábor, aki szokatlannak ítélte az orosz nyilatkozatot. Ugyanis a tárgyalások még folynak, s néhány kérdésben Budapest épp az orosz fél hivatalos válaszára vár.

A Külügyminisztérium a megállapodás tartalmáról, annak hatályba lépéséről részletesen és idejében fog tájékoztatást adni – közölte a szóvivő.

(MTI)

Ajánló:

Hazánk és Oroszország kapcsolatárol olvashat, ha erre jár.