Újabb okmányirodákat állít fel a BM<br/>

Vágólapra másolva!
Van olyan okmányiroda, ahol három napig kell sorba állni ahhoz, hogy a bejutáshoz szükséges sorszámot megkapják a személyi igazolvány cseréjére jelentkezők. Az ilyen esetekben az útlevél és a diákigazolvány is alkalmas arra, hogy személyünket igazoljuk - mondta el a Magyar Hírlapnak Eiselt György informatikai és távközlési helyettes államtitkár.
Vágólapra másolva!

Az okmányirodákban nem csitul az új személyi igazolványok iránti igény. Helyenként három egymást követő ügyfélfogadási napon is sorba kell állniuk azoknak, akik cseréltetni vagy pótoltatni szeretnék a fontos igazolóokmányt. A legtöbb irodában sorszámot osztanak, de így is csak a várakozók egy részének ügyét tudják intézni. Budapesten, a VII. kerületi irodában naponta 20 főt fogadnak, ezért a kiosztott számokért már reggel hatkor megkezdődik a tülekedés. Csóti Mária, az irodavezető elmondta: olyan esetek is vannak - például fekvőbetegnél vagy szülés előtt álló nőknél -, amikor soron kívül kell kiszolgálniuk az igénylőket.

- A XIII. kerületi okmányirodába is többen jönnek, mint ahány igénylőt ki tudunk szolgálni - nyilatkozta Ferenczi Gézáné irodavezető. Szerinte az a gond, hogy olyanok is jelentkeznek a cserére, akiknek még nem járt le igazolványuk, de máris szeretnék az újat.

Hasonló a helyzet vidéken is, de ott ritkán kell egy napnál többet várakozni.
Pécsett - ahol korábban feszült hangulat uralkodott - egy nap alatt mindenki bejut az irodába - mondta az irodavezető.

A Belügyminisztériumban azt ígérik, hogy júniustól újabb okmányirodákat létesítenek. Várhatóan 2001 végéig az ország összes városában lesz egy - a célnak megfelelően működő - iroda. Az eddig előforduló hibák közül két olyan alkalom volt, amikor a központi rendszer okozta a problémát. A többi kiesés mindegyike helyi problémákból adódott, amit csak az önkormányzatok tudtak kezelni - mondta Eiselt György informatikai és távközlési helyettes államtitkár. Szerinte az állampolgárok státusszimbólumnak tekintik a plasztikkártyákat, amiért sokan megsértik az okmányrendeletet, és szándékosan igazolásra alkalmatlan állapotba hozzák régi, még érvényes igazolványukat. A múlt tízévi átlag alapján végzett számítások szerint jelenleg 26 ezer kiadott igazolványnál kellene tartani, ezzel szemben február 10-éig több mint 42 ezer kiadott plasztikkártyánál tartottak.

Az ország valamennyi okmányirodája országos hatáskörrel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy bárki bárhol - lakóhelyétől függetlenül - bejelentheti igényét a számára fontos igazolványra. Az irat egy hét elteltével postai úton jut el jogos tulajdonosához.

Bodnár Krisztina

(Magyar Hirlap)