A MÁV hétfőn bírósághoz fordul, ha addig nem ér véget sztrájk<br/>

Vágólapra másolva!
A MÁV Rt. A sztrájk azonnali beszüntetésére szólítja fel a szakszervezeteket. Amennyiben a szakszervezetk nem hagynak fel a sztrájkkal, a MÁV hétfőn bírósághoz fordul - közölte Kukely Márton vezérigazgató.
Vágólapra másolva!

Kukely elmondta: a vasúttársaság értékelése szerint kompromisszumok révén teljesültek a reprezentatív szakszervezetek eredetileg megfogalmazott sztrájkkövetelései, a munkabeszüntetés ezért jogszerűtlenné vált. A vezérigazgató közölte: az igazgatóság vasárnap délután döntött arról, hogy a sztrájk okozta veszteségeket nem terhelik a dolgozókra. A kár eddigi becsült összege 1 milliárd 128 millió forint - tette hozzá.

Egyelőre nem sikerült azt a konfliktust feloldani, hogy ki szedje be a szakszervezeti tagdíjat. A MÁV Rt. a szakszervezeti tagdíjak beszedését az érdekképviseletek feladatának tartja. Ezért a szakszervezeti tagdíj munkabérből történő levonásáról és átutalásáról 1991-ben született megállapodást a MÁV vezetése egy korábbi döntés alapján 2000. április 15-i hatállyal felmondta. A vasúttársaság ugyanis úgy véli: a munkáltató hozzon döntéseket és gazdálkodjon, de ne foglalkozzon a szakszervezeti tagdíjjal.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke elmondta: a szakszervezeti tagdíjlevonás ügye része a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak, amelyek eredetileg is szerepeltek követeléseik között. Úgy vélte, a tagdíjlevonás felmondása a munkáltató részéről a szakszervezetek elleni bosszú, tehát azt normális szakmai érvek nem támasztják alá.

(MTI)

Ajánló: