Mégis fizetné az állam a rászorulók abortuszát<br/>

Vágólapra másolva!
Jövőre 300-400 milliót szánnak a fogamzásgátló szerek támogatására Várhatóan mégis változatlan marad az abortusz költségtámogatása - derül ki a magzati élet védelméről szóló törvénymódosítás tervezetéből. Eszerint a társadalombiztosítás által adott összeg független attól, milyen okból és hányadik alkalommal kérik súlyos válsághelyzetre hivatkozva a beavatkozást. Szerepel a dokumentumban javaslat arra, hogy a jövőben büntetőjogi felelősség terhelje azokat, akik a nőt bármilyen módon a terhességmegszakításra kényszerítik. A terhességmegszakítás egyszeri támogatása és a tanácsadó kötelező látogatása kimaradt az előterjesztésből.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság 2000. június 30-i hatállyal, még 1998-ban, megsemmisítette az abortuszról szóló törvény "súlyos válsághelyzet" fogalmát meghatározó részét. Mint közismert, a legtöbb nő eddig súlyos válsághelyzetére hivatkozva kérte a beavatkozás elvégzését. A határidő közeledtével az utóbbi hónapokban több változtatási javaslat is nyilvánosságra került. A Népszava birtokába jutott a napokban elkészült előterjesztés, amely kormány elé kerülhet.

A szövegből kiderül, hogy elsősorban a családvédelmi szolgálatok hatékonyságát kívánják növelni. Munkájuk nem korlátozódik majd egyszeri tájékoztatásra. A válságban lévő nők személyre szóló segítséget kapnak a szolgálat munkatársaitól. Ám a korábbi tervekkel szemben – amelyekről beszámoltunk - többszöri látogatásra a törvény nem kötelezi őket. Amennyiben viszont igénylik, lehetőségük lesz a jelenleginél több segítséget kapni.
Kimaradt a tervezetből az is, hogy a beavatkozás engedélyezését nyilatkozathoz kötnék. Ebben a kérelmező vállalta volna, hogy abortuszát követően legalább kétszer jelenik meg tanácsadáson. Az új szöveg szerint ez a beszélgetés csupán lehetőség, nem kötelesség.

A korábbi elképzelésekkel szemben várhatóan nem változik a terhességmegszakítás eddigi támogatási rendszere sem. Az előző tervezet értelmében a nők egész életében egyetlen abortusz lett volna ingyenes, a többiért fizetni kellett volna. A mostani javaslat azonban kitér arra: kívánatos, hogy a jövőben csak azok kaphassanak szociális kedvezményt, akik arra valóban rászorulnak.

Az előterjesztésben szó van a fogamzásgátlók támogatásáról is. Jövőre már állami támogatással juthatnak a készítményekhez és eszközökhöz mindazok, akiknek szociális helyzete ezt indokolja. Erre körülbelül 300-400 millió forintot szánnának a költségvetésből.

Az Alkotmánybíróság véleményének megfelelően szerepel az előterjesztésben, hogy büntetőjogi eszközökkel is védelmezni kell a magzati életet. A módosítási előterjesztés javasolja, hogy a jövőben büntessék azokat, akik a várandós nőt bármely módon - például fenyegetéssel, a tartási kötelezettség megszegésével - a terhesség megszakítására kényszerítik.

Kun J. Viktória

(Népszava)

Ajánló:

Mi is az?

Korábban:

(2000.01.23.)