Hamarosan megkezdődik a hadsereg átalakítása<br/>

Vágólapra másolva!
Első lépésként összevonják a Honvédség vezérkarát és a Honvédelmi Minisztériumot. A kormány alkotmánymódosításra is készül a haderőreform miatt.
Vágólapra másolva!

Simicskó István, a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője kijelentette: hosszabb távon egy hivatásos és szerződéses állományból álló profi hadseregre van szükség. Ez 10 éven belül valósítható meg. A sorkötelezettség eltörlése jelenleg nem időszerű kérdés.

A haderőreform keretében a Magyar Honvédség hamarosan 24 településről vonja ki alakulatait, és 36 községben, városban összesen 73 objektumát számolja fel - mondta Szabó János honvédelmi miniszter.

Szabó János elmondta: még az idén kivonják a korszerűtlen MiG-21-es vadászrepülőgépeket, a légvédelmi rakétakomplexumokat és a T-55 típusú harckocsikat a hadrendből.

Emellett 40 százalékkal csökkentik a hadsereg vezetőinek létszámát. A Honvédelmi Minisztérium és a Honvédség vezérkarának integrációja során egységes irányítási rendszert alakítanak ki.

Szabó János szerint elképzelhető az a kormányprogramban megfogalmazott elképzelés, miszerint 2002-ig hat hónapra kívánják csökkenteni a sorkatonai szolgálat idejét.

Wachsler Tamás, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: a hadsereg a jövőben a vezetők létszámának csökkentése mellett megválik több olyan intézményétől, amelyik nem kapcsolódik szorosan a honvédségi feladatokhoz. Így például a tárca egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeit más minisztériumok fogják működtetni. Első lépésként a pécsi és a kecskeméti honvéd kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz kerül át.

Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője közölte: alkotmánymódosításra is szükség lesz, hogy a kormány haderőreformmal kapcsolatos terveit megvalósíthassa. Szájer szerint megvalósítható az egyetértés a parlamenti pártok között a honvédelmet érintő kérdésekben. A kijelentésnek ellentmond, hogy az SZDSZ néhány hete aláírásgyűjtésbe kezdett a sorkatonai szolgálat eltörlése érdekében. A Fidesz és a többi kormánypárt pedig hallani sem akar a sorkatonaság megszüntetéséről.

(MTI)

Ajánló: